2024. október 5., Aurél

Környék ügye

#miskolc #borsod-abaúj-zemplén megye #polgári engedetlenség #tanárok #pedagógussztrájk

Vidékre is elért a tanárok tiltakozási hulláma: polgári engedetlenségre készülnek Miskolcon

Barna Benedek 2022.02.18. 13:46

A pedagógussztrájkot ellehetetlenítő kormányrendelet ellen tiltakoznak.

 

Ahogy azt az Egri Ügyek is megírta, a kormány a tanárok januári demonstrációját követően kiadott egy rendeletet, amellyel lényegében ellehetetlenítették a pedagógussztrájkot. A kormányrendelet elleni tiltakozásul néhány tanár a napokban polgári engedetlenségbe kezdtek, az akcióhoz pedig egyre többen csatlakoztak.

 

A Mérce cikke szerint hétfőtől csütörtökig összesen mintegy 150-en nem vették fel a munkát 6 intézményben, a pénteki napon pedig  újabb 6 iskola csatlakozott az akcióhoz, a tanárok nyilatkozatai szerint nem kevesebb mint 177 fővel. Ezzel már 300 felett jár azoknak a pedagógusoknak a száma, akik az állásukat kockáztatva polgári engedetlenséget jelentettek.

 

A vidéki intézmények közül elsőként a miskolci Földes Ferenc Gimnázium tanárai álltak a közös ügy mellé. Pénteken a nevelőtestület tiltakozása kifejezéseként közös fotót készített "A sztrájk alapjog!" felirat előtt, és az oktatók egyike, Szűcs Tamás – a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének korábbi elnöke – jelképesen nem vállalta a munkát, jövő héten azonban nagyobb, a polgári engedetlenséghez kötődő megmozdulások várhatók Miskolcon. Szűcs Tamás szerint a polgári elégedetlenség nem szakszervezeti kérdés, egyéni civil tett.

Felhalmozódott annyi elégedetlenség a szakmán belül, ami most, ezt az arcátlan rendeletet követően elérte a kritikus pontot: egyre többen döntenek úgy, hogy nem maradnak szótlanok, és nem csak arcukkal vállalják a véleményüket, de egy olyan tettel is jelzik felháborodásukat, aminek mukajogi következményei is lehetnek. A polgári engedetlenség ebben az esetben azt jelenti, hogy a pedagógusok – tüntetőlegesen – nem veszik fel oktatási, nevelési munkájukat.

– idézi a tanárt a minap.hu.

miskolc-földes-ferenc-gimnázium
A Földes Ferenc Gimnázium épülete (Kép forrása: Wikipédia)

"Szögezzük le: ezen a pályán egyetlen dolgot veszíthetünk, egy olyan hivatást, amit szeretünk csinálni. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országai közül hazánkban a legalacsonyabb a pedagógusok jövedelme a diplomás átlagbérekhez képest. Ezért a fizetségért a legmagasabb óraszámban dolgoznak a magyar oktatók. Ha ez így marad, ki jelentkezik tanárnak? Ki fog tanítani holnap?" – fogalmazott Szűcs a portálnak nyilatkozva, majd kitért a lehetséges szankciókra is:

Bár a fegyelmi eljárást eltörölték a közszférában, de szóbeli és írásbeli figyelmeztetésekre számíthat, aki csatlakozik. Emellett jutalommegvonást is kilátásba helyezhet a munkáltató, azonban, amikor ezt a kollégáknak említettem, felnevettek. A tankerületi fenntartásban álló intézményekben ritkán látnak jutalmat az oktatók. Mindemellett – mivel nem veszi fel a munkát az, aki csatlakozik a polgári engedetlenségi akcióhoz – indoklás nélküli elbocsátásban is részesülhet. Bár ez a fajta vegzálása a tanároknak, az adott helyzetet tekintve szerintem irracionális döntés lenne

– részletezte.


Miskolcon egyébként február elején már egy különleges performansszal is tiltakoztak a pedagógusok: akkor egy biciklit flexeltek szét a tüntetésükön (az eseményről ebben a cikkünkben számoltunk be).

A két nagy pedagógus-szakszervezet március 16-án indítana újabb – a fogadtatás függvényében akár határozatlan ideig tartó – sztrájkot a hozzájuk csatlakozó oktatókkal. Arról, hogy mik most a tanárok legfőbb követelései, Balogh Éva, a Pedagógusok Szakszervezetének Heves megyei elnöke beszélt év elején az Egri Magazinnak adott interjújában, amelyet mi is közöltünk.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló