2024. április 20., Tivadar

Környék ügye

#szilvásvárad #lovas gála #állami ménesbitrok

Látványos éjszakai lovas showval idézték meg a múltat Szilvásváradon – FOTÓK

Barna Benedek 2021.08.22. 14:29

Élő történelemóra rómaiakkal, hunokkal és a huszárokkal.

 

Augusztus 20-án 20 órától éjszakai lovas showt tartottak szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban A Lipicai – Nemzetközi Történelmi Lovas Gála néven.

 

A díszelőadás hazánk lovas történelmét mutatta be. Az időutazás során évezredekkel repítették vissza a múltba a nézőket, mivel a bronzkori történelmi emlékek tansága szerint már akkor is folyt lótenyésztés a Bükk-hegység lábánál. Ezt követően a rómaiak és a hunok korán keresztül a középkori lovagi viadalok dicső küzdelmeit mutatták be.

 

Természetesen a huszárság megannyi korszaka is képviseltette magát, mely fegyvernem átalakította a világ hadviselését. Az erről szóló felvonásban egészen a kiképzés alapjaitól mutatták be, miként vállhatott egy csikósból igazi lovas katona.

 

A jeles napon a Monarchia utódménesei, így Ausztria, Olaszország, Horvátország, Szlovákia és Szlovénia nemzeti ménesei is felvonultak, és felléptek a világ minden táján foglalkoztatott kaszkadőrök és lovasok. A showt élő népzenei aláfestés, valamint fény és tűzjáték egészítette ki.

 

Az Állami Ménesgazdaság oldalán vasárnap osztottak meg egy galériát az eseményről:

 

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló