Eger karácsonyfája ismét kerestetik
Július 14. és 17. között nemzetközi fogathajtó versenynek, július 28. és 31. között pedig nemzetközi díjugrató versenynek ad otthont a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont, közölte szerkesztőségünkkel az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad.
A 2021-ben megálmodott Szilvásvárad Masters versenysorozat három lovassport szakágat fog össze: a díjlovaglás és díjugratás mellett nagy hangsúlyt fektet a fogathajtásra is. A sorozat célkitűzése, hogy Szilvásváradot ismét bekapcsolja a világ lovassport vérkeringésébe – írják az Egri Ügyeknek csütörtökön eljuttatott közleményben.
A Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont arénájában 2021 nyarán rendeztek először nemzetközi szintű díjiugrató versenyt a Szilvásvárad Masters versenysorozat keretében. A lovasközpont a világ azon kevés versenypályájának egyike, amely minden lovassport szakágat egy helyen tud kiszolgálni, stadionja 6500 néző befogadására alkalmas – ennek persze jókora ára volt, de erről majd kicsit később, addig bedobom, hogy Szilvásváradon kb. 1600 ember él, vagyis akár négyszer is elférne a falu a betonteknőben.
Idén 80 fogat mérheti össze tudását Európa egyik legnagyobb és legmodernebb lovas stadionjában. Összesen 260 ló érkezik nemcsak hazai, hanem holland, lengyel, osztrák, szlovák, román, szerb, luxemburgi, cseh és olasz istállókból. A fogatok minden nap 9 órától lépnek pályára.
Július 17-én, azaz jövő vasárnap, voltizs-, majd díjlovas-bemutatót is láthat a közönség, majd ún. celebfogathajtás is lesz: a hajtók ezúttal Trokán Anna, Trokán Nóra, Sipos Imre, Ungvári Miklós, Németh Nyiba Sándor és Szécsi Zoltán lesznek, a segédhajtók pedig a Lázár testvérek.
A nemzetközi díjugrató versenyre még folyamatosan érkeznek a nevezések. A szervezők közel 300 lovat és 20 nemzet lovasát várják. "A lipicai lovasközpont készen áll, hogy pályáján 2022 nyarán a világ legjobb díjugratói között is legendák szülessenek" – írják a közleményben.
A négyszeresére drágult pénznyelő
És egy kis visszatekintés: a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont 2018 nyarán nyitott meg. A kormány eredetileg közel 1,7 milliárdot szánt volna a beruházásra, ám a lovaskomplexum végül összesen 6,8 milliárd forintból épült meg, vagyis menet közben több mint négyszeresére drágult az épület. Óvatosan elhintem: a kivitelező a Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros Kft. volt az Euro Campus Kft.-vel közösen.
Az Átlátszó 2020-ban közérdekű adatigénylés útján próbálta megtudni, mennyi pénzből működik a magyar lovassport történetének legnagyobb beruházása. Az Agrárminisztérium válaszából kiderült: a nyitását követő évben, 2019-ben a lovasközpont közel 18 millió forint bevételt termelt, miközben a kiadások közel 49 millió forintra rúgtak – tehát a kiadások 37 százalékát fedezte a bevétel, több mint 60 százalékot viszont pótolni kellett.
Cikkében az Átlátszó is arra jutott: akkor lehetne nyereségesen működtetni a stadiont, ha nagyobb sporteseményeket is tartanának. Ifj. Bozsik József, aki az egyes- és pónifogathajtók szövetségi kapitánya volt, azt mondta: a fenntartás finanszírozásához nagy nemzetközi versenyekre lenne szükség, amik valódi bevételt hoznának, a kisebb versenyeken – amelyekre csak néhányan látogatnak ki – nem érdemes belépőt szedni.
Miután erősen kritizálta a lovardát, ifj. Bozsikot menesztették a posztjáról.