Elindul a Versenyképes járások programja, Egertől is elvesznek
A Magyar Posta Zrt. új vezetése az elmúlt másfél hónapban intenzív és konstruktív tárgyalásokat folytatott az önkormányzatokkal a bezárt postahelyekről, ennek köszönhetően több posta újranyit januárban, az egyeztetések folytatódnak - közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel. Azt viszont nem közölték, hogy mely településeken nyithatnak meg a posták. A 444.hu a helyi hírek alapján több települést kigyűjtött:
a II. kerületben két helyen,
Kaposváron két helyen,
Dunakömlődön,
Újdombóváron.
Az egri bezárt postákról nincs hír, az önkormányzat és a polgármester egyelőre nem adott ki olyen jellegű nyilatkozatot, amiben a posták újranyitására utalnának, ezért kérdésekkel fordult a Magyar Posta felé, amint kapunk tájékoztatást természetesen meg is osztjuk önökkel.
A Magyar Posta még október végén döntött arról, hogy az energiaárak drasztikus drágulása miatt országszerte szünetelteti több posta működését. Tájékoztatásuk szerint a megbeszéléseken a települések polgármestereivel részletes megállapodás született arról, hogy a Magyar Postát is érintő radikális energiaköltség-növekedést hogyan és milyen módon tudják közösen kezelni az egyes szünetelő posták vonatkozásában.