2024. április 19., Emma

Környék ügye

#rendőrség #tarnazsadány #videó #bűncselekmény #szexuális

Rendszeresen szexelhetett a 13 éves nevelt lányával egy tarnazsadányi férfi, a kommandósok vetettek véget a borzalomnak (VIDEÓ)

Nagy Donát 2021.05.19. 07:27

Egy ágyban aludtak, de a másik négy gyermekről sem úgy gondoskodott a férfi, ahogyan kéne.

Kiskorú nevelt lányát zaklatta a tarnazsadányi férfi – írta a rendőrség oldala. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya gyámhatósági jelzés alapján szexuális erőszak bűntett elkövetése miatt indított eljárást egy tarnazsadányi férfi ellen, mert a gyanú szerint 2020. január 21. és 2020. szeptember 10. között több alkalommal szexuális cselekményre kényszerítette a vele egy ágyban alvó 13 éves nevelt lányát.

 

 

Továbbá kiderült, hogy a 31 éves apa és 32 éves élettársa az elmúlt három évben nem gondoskodtak megfelelően négy kiskorú gyermekükről, így ellenük kiskorú veszélyeztetés bűncselekmény miatt is eljárás indult.

 

Miután a nyomozók tisztázták az eset körülményeit, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen elfogták a házaspárt kedd reggel tarnazsadányi otthonukban.

 

A férfit a nyomozók őrizetbe vették, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló