Skip to main content
2025. február 06., Csütörtök, Dóra, Dorottya névnap

2022. jún. 27. Hétfő, 12:50 | Kovács Dávid | Környék ügye

Az ellenzék egyetlen vidéki győzelmét hozta hétvégén a gyöngyösi időközi

14 százalékos részvételi arány, 50 százaléknyi különbség a két jelölt között. A választást a körzet korábbi képviselőjének halála miatt kellett kiírni.

Sári István Imre, az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP és a Momentum közös jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást Gyöngyös 3. számú választókerületében, derül ki a Válaszás.hu oldalon közzétett adatokból. A Telex összefoglalója szerint ez volt az ellenzék egyetlen vidéki győzelme a hétvégén tartott szavazásokon.

Vasárnap a körzet 2536 választásra jogosult állampolgára közül csupán 14 százalék szavazott, összesen 361-en jelentek meg a három szavazókör valamelyikében. Sári István ebből 269 szavazatot kapott, vagyis a szavazatok csaknem 75 százalékát szerezte meg. A másik jelöltre, a függetlenként induló dr. Béres Deák Attilára 90-en szavaztak, ez a voksok 25 százaléka.

A szavazás rendkívüli esemény nélkül zajlott, a választás napján semmilyen bejelentés nem érkezett a Helyi Választási Bizottsághoz – közölte dr. Antal György, a bizottság elnöke a Gyöngyös.hu-val.

Kegyetlenül meleg volt, az emberek inkább a strandon vagy a kertben töltötték az idejüket – kommentálta az alacsony részvételi arányt a Gyöngyösi TV-nek Sári István, aki mintegy húsz éven keresztül volt a körzet képviselője. Elmondta: az eredmény nem lepte meg, bízott abban, hogy az itt élők értékelni fogják a korábbi teljesítményét. Dr. Béres Deák Attila a szavazást követően nem kívánt nyilatkozni a városi tévének.

Mint ismert, a választást a körzet korábbi képviselője, Tóth Szabolcs tavaly augusztusi halála miatt kellett kiírni. A város oldala emlékeztet: a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény értelmében a veszélyhelyzet hatálya alatt választást nem lehetett kitűzni, arra csak 2022. április 10-e után kerülhetett sor, a Helyi Választási Bizottság pedig június 26-át jelölte meg az időközi választás napjaként.

A 3-as választókerület a gyöngyösi Kálvária-part nagy részét magába foglalja, a Harrer Ferenc utcától a Hold utcáig, a Csalogány utcától a Gólya utcáig terjed.

A Gyöngyösi TV interjúját Sári Istvánnal itt lehet megnézni:

Sári István képviselheti a 3-as körzet lakóit!

Sári István kapta a szavazatok többségét, így a jövőben ő képviselheti a 3-as körzet lakóit.

Közzétette: Gyöngyösi TV – 2022. június 26., vasárnap