2024. április 19., Emma

Környék ügye

#heves megye #koronavírus #járvány #védőoltás

Heves megyében országos átlag felett csökkent az újonnan regisztrált koronavírusosok száma múlt héten

Barna Benedek 2021.05.06. 14:39

Közel 40 százalékos volt a visszaesés.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) osztályvezetője a reggeli járványadatok felsorolása után elmondta, hogy a 17. héten (március 26 és május 2. között) 30 százalékkal csökkent az új fertőzöttek száma az azt megelőző héthez képest – közölte az atv.hu az Operatív Törzs csütörtöki tájékoztatójáról beszámolva.

 

Galgóczi Ágnes tájékoztatása szerint a fertőzöttek átlagéletkora nem változott, továbbra is 44 év körüli. Galgóczi elmondta, hogy a fertőzöttek 23 százaléka a 40-49 év közötti korosztályból kerül ki, 17 százaléka pedig az 50-59 évesek közül. A fertőzötteknek mindössze 12 százaléka 65 év feletti.

Területi megoszlás szerint az elmúlt héten Pest megyében regisztrálták a legtöbb új fertőzöttet, ezt Budapest követi a sorban. Megyei szinten Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 44, Somogy megyében 41, Heves megyében 39 százalékkal csökkent az új esetek száma, ezek voltak a legnagyobb csökkenések – mondta el az osztályvezető.

Az osztályvezető hangsúlyozta: a járványügyi adatok javulnak, de a járvány még nem ért véget, az érvényben lévő intézkedéseket továbbra is be kell tartani, hogy ez a kedvező járványügyi tendencia megmaradjon.

galgóczi-koronavirus-gov
Kép forrása: koronavirus.gov.hu

Galgóczi Ágnes közölte: a csütörtöki nap folyamán 64.800 darab Moderna vakcina érkezik, ebből a szociális intézményeknek biztosítanak oltóanyagot, a fennmaradó részt pedig második körös oltásokra használják fel, illetve a háziorvosoknak szállítják ki.

 

Megkezdődött az oltás a Janssen vakcinájával is, ezeket egyelőre oltóbuszokon használják, de Galgóczi elmondása szerint a következő héten már a háziorvosok is kapnak belőle.

Felhívta a 16-18 év közöttiek figyelmét, hogy a regisztrációjukat péntek éjfélig várják, és a jövő hét elejétől fog elérhetővé válni az időpontfoglaló rendszer az ő számukra is.

(Indexfotó: pexels.com)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló