2024. április 16., Csongor

Környék ügye

Öngyilkosok megyéi: kiderült, hol végeznek a legtöbben magukkal az országban, Heves nem áll jól

2019.11.30. 00:00

Heves megye a hazai átlag felett, de szomszédunkban még rosszabb a helyzet. Egymillió forintot kap a legnagyobb javulást elérő megye szakorvosi stábja.

 

A budapesti Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) ismertette a 2019-es évre vonatkozó hivatalos magyarországi öngyilkossági statisztikákat. Idén is kiosztották az egymillió forinttal járó – az öngyilkosok maja istennőjéről elnevezett – Ixtab-díjat, amit mindig az öngyilkossági adatokban legnagyobb javulást elérő megye szakorvosi stábja kap, ezúttal Veszprém megye "nyert", itt csökkent a leginkább az öngyilkosságok száma (45-ről 33-ra, 100 ezer főre vetítve) - írta a Telex.

 

2019-ben összesen 1550 öngyilkosság történt Magyarországon, 107-tel kevesebb, mint 2018-ban, és 214-gyel kevesebb, mint 2017-ben.

 

A javuló statisztika ellenére világviszonylatban még mindig eléggé elöl vagyunk az öngyilkosságok számát tekintve. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbbi, 2018-as rangsorában Magyarország a 12. helyen állt, közvetlenül megelőzve Szlovéniát és Japánt. (A rangsort Litvánia vezeti, Oroszország előtt.) Ez annyiban csalóka, mondta dr. Németh Attila, hogy Magyarország még a 2015-ös adattal szerepel a listában, akkor 100 ezer főre még 19 öngyilkosság jutott. A kezeletlen depresszió és az addikció jelenti a legnagyobb kockázatot, a legtöbb esetben ezek az okok állnak az öngyilkosság mögött.

 

 

Továbbra is több férfi lesz öngyilkos, mint nő (1158, illetve 392), viszont 2018-hoz képest még valamelyest nőtt is a női öngyilkosságok száma, tehát az előbb említett csökkenés teljes egészében a férfiaknál keletkezett. Az ezt megelőző három évben rendre csökkent a női öngyilkosságok száma. 

 

A fővárosban, Baranya megyében, Győr-Moson-Sopron megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nógrád megyében, Vas megyében, Zala megyében, Pest megyében és Veszprém megyében az országos átlagnál (15,8 öngyilkosság /100 ezer lakos) kevesebb öngyilkosságot követtek el.

 

A legtöbben tavaly Csongrád megyében lettek öngyilkosok, amit Bács-Kiskun megye követ.

 

(Kép forrása: Telex/Dr. Németh Attila előadása alapján, a piros vonal az országos átlagot jelöli) 

 

Szűkebb hazánk, Heves megye öngyilkosainak száma ugyan 2018-ban egy durva emelkedés után került az országos átlag fölé, és 2019-ben is ott maradt, azonban tavaly kis mértékben csökkent a befejezett öngyilkosságok száma.

 

A szomszédos megyéink közül Pest és Nógrád az átlag alatt maradt, Borsod-Abaúj-Zemplém megyével pedig egy szinten vagyunk, azonban Jász-Nagykun-Szolnok megyében bőven az országos átlag felett van az öngyilkosságok száma, itt a harmadik legnagyobb az országban, bár némileg csökkent egy év alatt.

 

Öngyilkos akart lenni a lakását felgyújtó gyöngyösi nő, az általa okozott tűzben az anyja halt meg

A 47 éves nőt a bíróság egy hónapra letartóztatta. Ahogy arról az Egri Ügyek is beszámolt, hétfő este egy ember életét vesztette egy gyöngyösi lakástűzben. A rendőrség később arról tájékoztatott, hogy emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást egy gyöngyösi nő ellen, aki a gyanú szerint szándékosan okozta a tüzet otthonában, majd kimenekült - azonban az égő lakásban tartózkodó, mozgásában korlátozott édesanyja a tűzeset következtében a helyszínen életét vesztette.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló