2024. október 6., Brúnó Renáta

Környék ügye

#eger #ügyészség #egészségügy #markhot ferenc kórház

Milliókkal próbálták megvesztegetni a kórház egyik főorvosát Egerben

Kovács Dávid 2022.04.06. 11:27

Egy nő az apja halálán próbált nyerészkedni. Nem sikerült neki.

 

A Heves Megyei Főügyészség vádat emelt egy 55 éves nővel szemben, aki elhunyt édesapja balesetbiztosítása révén szeretett volna meggazdagodni, ezért megpróbált megvesztegetni egy főorvost Egerben.

 

A Heves Megyei Főügyészség szerdai sajtóközleménye szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nő az édesapja kezelése során került kapcsolatba az egri kórházzal, ahol a férfi 2020 tavaszán "természetes okú megbetegedés következtében" meghalt. Mint kiderült, az elhunyt rendelkezett egy évekkel azelőtt megkötött balesetbiztosítással, amely azt tartalmazta, hogy amennyiben balesetben veszti életét, a lányát közel húszmillió forint illeti meg.

Ez az összeg lett egyre vonzóbb a borsodi nő szemében, aki néhány nappal a haláleset után telefonon vette fel a kapcsolatot az apját ápoló kórházi osztály vezetőjével. A főorvos ekkor korrekten elmagyarázta neki, hogy az apja halálában baleseti tényezők nem játszottak szerepet, ezt az összes kezelési dokumentum és a halottvizsgálati bizonyítvány is igazolja.

 

A nő ekkor a halál okával kapcsolatban vitába szállt az orvossal, majd miután nem sikerült rávennie a doktornőt, hogy szakmai álláspontját megváltoztassa, elmondta neki, hogy mekkora összegtől esik el ezáltal, és felajánlotta, hogy hajlandó kétmillió forintot fizetni az orvosi iratok meghamisításáért.

Ezt a főorvos határozottan visszautasította, azonban így sem tudta távol tartani magától az asszonyt, aki rövidesen személyesen jelent meg az irodájában, hogy újabb ajánlatot tegyen: ekkor már duplázott, immár négymillió forintot ígért a főorvosnak, amennyiben együttműködik vele. A doktornő ekkor is elutasította az ajánlatot.

A Heves Megyei Főügyészség a nőt "gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés" bűntettével, valamint közokirat-hamisítás előkészületének vétségével vádolja. A főügyészség a vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

 

Az ügyben első fokon az Egri Törvényszék hoz majd ítéletet.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló