2024. április 20., Tivadar

Környék ügye

Heves megyébe is érkezett a MÁV új testkameráiból, amelyeket a kalauzoknak vettek

EÜ/MTI 2019.11.30. 00:00

A vasúttársaság szerint az eszközöknek hála az utóbbi években csökkent a súlyos konfliktusok száma a vonatokon.

 

A MÁV-Start 66 új testkamerát szerzett be, így már 174 támogatja a jegyvizsgálók munkáját – tájékoztatta a vasúttársaság vasárnap az MTI-t.

 

Az új kamerákat a Keleti pályaudvarra, Komáromba, Miskolcra, Sátoraljaújhelyre, Füzesabonyba, Záhonyba, Szegedre és Tapolcára telepítették, és továbbiak beszerzését is tervezik – írták.

 

Az első testkamerákat tavaly szeptemberben vehették használatba a kalauzok, és a MÁV tapasztalatai szerint a bántalmazásuk megelőzésében hatékony az eszközök alkalmazása, az utóbbi években csökkent a súlyos konfliktusok száma a vonatokon. Közölték: 2018-ban 123, 2019-ben 70, idén pedig eddig 62 esetben bántalmaztak jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben. Utóbbiak közül 36 esetben történt tettlegesség, nyolc napon túl gyógyuló sérülés pedig egyszer.

 

Az elkövetők 71 százaléka menetjegy nélkül, érvénytelen vagy átruházott jeggyel akart utazni vagy ittas volt. Idén a három leginkább érintett vasútvonal a Budapest-Cegléd-Szolnok (100a) és a Budapest-Göd-Vác-Szob (70-es) 8-8 esettel, valamint a Budapest-Újszász-Szolnok (120a) vonal 6 esettel.

 

Fotó: mavcsoport.hu

 

Idén már csaknem 126 ezer órában kísérték a vonatokat biztonsági személyzettel a vasútőrök, továbbá 3500 órában együttműködési megállapodás alapján polgárőrök is. A vasúttársaság közfeladatot ellátó munkavállalói szolgálati mobiltelefonjukon minden olyan esetben rendőri segítséget kérhetnek, amikor úgy érzik, hogy a nem együttműködő utasok miatt ők vagy a vonaton tartózkodók veszélyben lehetnek.

 

Az incidensek elkerülése érdekében a korábbi önkéntes gyakorlattól eltérően augusztus 31. óta a kijelölt vonatokon szolgálatban lévő jegyvizsgálók számára kötelező a testkamera használata a Budapest-Esztergom, a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Göd-Vác-Szob, a Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalakon – áll a közleményben.

 

Az Egri Ügyeket korábban a MÁV arról tájékoztatta, hogy a Füzesabonyt érintő vasútvonalakon, így a Füzesabony-Eger vonalon a jegyvizsgálóknak önkéntes alapon lesz lehetősége a testkamera használatára.

 

(Indexkép: Kovács Tamás / MTI)

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló