2024. április 20., Tivadar

Környék ügye

Virtuális utazást tehetünk, és a denevérek énekét hallgathatjuk az új mátrafüredi látogatóközpontban

2020.08.15. 10:00

A Bükki Nemzeti Park új bemutatóhelyén a Mátra élő és élettelen kincseivel ismerkedhetnek az érdeklődők.

 

Új látogató- és oktatóközpontot, valamint egy ugyancsak újonnan kialakított és egy felújított, kibővített tanösvényt adott át szerdán Mátrafüreden a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága (BNPI). A fejlesztés 323 millió forintból, uniós és a hazai forrásból valósult meg – írja az Infostart.

 

A Kapu a Mátra kincseihez – Látogató és Oktatási Központ hármas funkciója van. "Az egyik a természetvédelmi kezelői, amelynél az őrszolgálati feladatok ellátása kerül fókuszba, a másik látogatóközpont" – ismertette az InfoRádióban Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője. Szavai szerint aki betér a központba, az egy komoly információs blokkot kap a Mátra kincseiről, élő- és élettelen, valamint kulturális örökségeiről. A harmadik funkció pedig az oktatás, a környezeti nevelés.

 

A Harkály Háznak nevezett központ feladata a tájegység természeti értékeinek, védett és Natura 2000 területeinek, élőhelyeinek, növény- és állatfajainak bemutatása. A kiállítótérben makettek, terepasztalok, diorámák és modellek várják az érdeklődőket, akik feladatlapok, kreatív installációk, multimédiás tartalmak és érintőképernyős terminálok segítségével is bővíthetik ismereteiket.

 

A létesítményben kialakított állandó tárlat a vulkanikus felépítésű hegység kialakulását, a földtörténetét, a vulkanizmust. A második blokk a Mátra tájtörténetével foglalkozik: a tájhasználat változásával, az őskori erődített szerepekkel, várakkal, üveghutákkal, ércbányákkal – sorolta a látnivalókat Rónai Kálmánné.

 

Fotó: bnpi.hu

 

Az élővilág bemutatása ugyancsak kiemelt figyelmet kap. Az igazgató elmondása szerint nagy hangsúlyt helyeztek a holtfa kincseinek bemutatására: megmutatják a látogatóknak, hogy ha az erdőben látnak egy kidőlt fát, az nem eltakarítandó részlet, hanem nagyon sok élőlény otthona.

 

Az aktív természetvédelem bemutatását is fontosnak tartják, többek között a természetvédelmi őrök vadterületkezelési, fészeképítési munkái mellett a védett természeti területek kiterjedését interaktív formában: a látogatók virtuálisan repülhetnek a Mátra bércei fölött, az egyes helyszínek kiválasztásával pedig az területet lehet sokkal részletesebben megismerni.

 

Egy úgynevezett denevérharang alá állva meghallgatható lesz a denevérek éneke – legalábbis az a része, amelyet a szakértők emberi fül számára hallhatóvá tudtak konvertálni – mondta Rónai Kálmánné.

 

Az egyik elsötétített teremben pedig megismerhetőek az éjszakai erdő hangjai: tíz jellegzetes állat hangját és holdvilágnál felbukkanó képét tanulhatják meg az érdeklődők. A földalatti élet termében pedig azokat a talajlakó állatokat természetes közegükben figyelhetik meg, amelyeket egyébként a felszínről soha nem látnánk.

 

A látogatóközponton kívül megépült az új épület udvaráról a Sás-tó irányába vezető 3,5 kilométeres Cincér tanösvény is, a már korábban létrehozott sár-hegyi Mandula tanösvényt pedig felújították és meghosszabbították. A két tanösvényen 23 tájékoztató táblát helyeztünk ki, amelyek az ott látható érdekességekre és aktualitásokra hívják fel a figyelmet. 

 

Így fog kinézni a bükki csillagvizsgáló, már elkezdődött az építése

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló