2024. április 19., Emma

Környék ügye

#nógrád megye #mátraverebély-szentkút #zarándoklat

Mátraverebély egyik leglátványosabb eseményét tartják vasárnap: lovasok zarándokolnak a nemzeti kegyhelyre

Barna Benedek 2021.06.21. 16:23

A lovasok a mise után körmenetet tartanak és áldást kapnak Szent László ereklyéjével.

Lóháton, fogatokkal, szamarakkal, huszáröltözetben érkeznek a zarándokok vasárnap a Mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyre, hogy Szent László ünnepén áldást kérjenek állataikra, tevékenységükre – tájékoztatta a búcsújáróhely sajtófőnöke hétfőn az MTI-t.

 

Kerekes-Dancsok Regina elmondta: a vasárnapi búcsúra közel 50 zarándok érkezik lovával a Heves megye szomszédságában fekvő nógrádi településre, amelynek közelében, a Szent László-hasadékon át ugratott lovával a legenda szerint a kunok elől menekülő szent király. Többnyire 50-60 kilométeres körzetből, Karancsból, Jászságból, Szécsényből, Pásztóról lovagolnak az út elején tett személyes felajánlásért és az áldásért.

 

A 11 órai szentmisét a közös bevonulás után Mohos Gábor Esztergom-budapesti segédpüspök mondja, aki a szertartás végén Szent László ereklyéjével áldja meg az egybegyűlteket.

 

A katolikus nemzeti kegyhely évente 200 ezer zarándokot fogad az ország minden részéről. A buszos, autóval megtett vagy gyalogos zarándoklatok mind más élményt, tapasztalatot nyújtanak a látogatóknak, ahogy a lovas búcsú is, amely a nemzeti emlékhely egyik legkülönlegesebb eseménye, és nem csak a látvány miatt. Az ideérkezők útja ugyanis ilyenkor nem csupán önmagukról szól, hanem hűséges társukról, annak szükségleteiről, olykor zabolátlanságáról is.

 

 

 

(Indexfotó: pexels.com – Képünk illusztráció)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Eger és környéke fotókon csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló