2024. április 20., Tivadar

Környék ügye

#kompolt #balázs zoltán

Hivatali visszaélés miatt feljelentették Kompolt lottómágus polgármesterét

2021.04.06. 15:37

Amíg a lakók távol voltak, a településvezető elrendelte egy veszélyesnek ítélt épület lebontását, amihez szerinte megvolt a jogköre. A feljelentők szerint viszont jogsértő módon járt el.

A Magyarországi Roma Parlament Egyesület (MRPE) feljelentette Balázs Zoltán kompolti polgármestert hivatali visszaélés és rongálás megalapozott gyanúja miatt – tudta meg a 24.hu.

 

A településvezető – aki korábban azért került a hírekbe, mert feltűnő gazdagodását azzal magyarázta, hogy többször is nyert a lottón – nemrég a lakók távollétében dózeroltatta le a település egyik lakóházát, amelyet addig egy háromtagú család használt. A rossz állapotú épületben az elmúlt egy évben a helyi roma közösség egyik tagja, Szűcs Georgina lakott gyermekével és élettársával.

 

A nő a 24.hu-nak azt mondta, az épület tulajdonviszonyai – sok más helyi roma lakóhelyéhez hasonlóan – rendezetlenek voltak, az eredeti tulajdonos az élettársa rokonságához tartozott. A településen azonban köztudott volt, hogy ők laknak az ingatlanban. Szűcs Georgina a közelmúltban egy másik megyében jutott munkához, ezért a család huzamosabb ideig távol volt otthonától. A polgármester ekkor döntött úgy, hogy életveszélyesnek nyilvánítja a házat, és leromboltatja. A rombolás előtt azonban a károsult család nem kapott értesítést a hivataltól, állításuk szerint az ingóságaik jelentős része is a romok alá került.

 

Balázs Zoltán az eset kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a bontás elrendeléséhez megvolt a jogköre, és mivel életveszélyről volt szó, meg kellett előzni, hogy valami "nagyobb rossz" történjen. Az MRPE szerint azonban a polgármester eljárása önkényes és példátlanul jogsértő volt.

 

A feljelentésben azt írják: a ház ledózerolására nem rendelkezett hatáskörrel sem az önkormányzati törvény, sem a veszélyhelyzeti rendelkezések alapján. "A célzat egyértelmű, hiszen egy védtelen, kiszolgáltatott család életterének a megsemmisítése nem indokolható semmivel, csak önkényes és kirekesztő hatalomgyakorlással" – fogalmazott a szervezet.

 

(Indexfotó: Facebook)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló