2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

#kerecsend #orvosi szolgálati ház #nav #vizsgálat

A NAV vizsgálhatja a közel 263 millióból épülő kerecsendi orvosi lakás ügyét

2021.01.18. 11:58

Egy ellenzéki képviselő kérdését feljelentésként értelmezte a főügyész, így az adóhatóság Bűnügyi Főigazgatósága elé került az eset.

A Miniszterelnökség szerint a Magyar Falu Program keretében 2019-ben 13 orvosi szolgálati lakás megépítésére 3 milliárd 89 millió forintot biztosított az állam az önkormányzatoknak. Ahogy azt tavaly decemberben portálunk is megírta, egyenként több százmillió forintért építettek (illetve építenek) háziorvosoknak lakóházakat szerte az országban, köztük a Heves megyei Kerecsenden.

 

Kerecsendnek erre a célra 262,8 millió forintos támogatást ítéltek meg. A Bereksori utcai saroktelekre egy ötszobás családi házat húz fel az egerszalóki Thermál Építő Kft. nettó 199,8 millió forintért (amelyből 9 millió forint a tartalék keret). A 24.hu utánanézett, és a legnagyobb magyar ingatlanhirdetési oldal adatai alapján azt írta, Kerecsenden egy jó állapotú, 335 négyzetméteres családi házat 38,5 millió forintért hirdetnek. Az Ingatlan.com-on ez a legdrágább kerecsendi ház, amit megvételre kínálnak.

 

kerecsend-orvos-lakas
Fotó: Füzesihírek

 

Az Egri Ügyek megkeresésére Kerecsend jegyzője, Kiss Sándor elmondta: a közel 263 millió forintban a háziorvosi rendelő felújítása nem volt benne, csak a szolgálati lakás építéséé. Az ár több tételből tevődött össze, nem kizárólag az építési költségből: szerepel benne tervezői, műszaki és projektmenedzseri költség és más tételek is. A ház építése még folyamatban van, a szerződés szerint 2021 május végéig kell végeznie vele a kivitelezőnek. Kérdésünkre a jegyző elmondta, a házba beköltöző háziorvossal már megkötötték a szerződést, ami arra kötelezi, hogy háziorvosi tevékenységét Kerecsenden fogja folytatni.

 

A Heol most arról számolt be, hogy vizsgálat indulhat, miért villaárban épülnek az orvosi szolgálati lakások. Ezzel kapcsolatban a Demokratikus Koalíció egy képviselője tett fel kérdést, amit Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésként értékelt, így a NAV Bűnügyi Főigazgatósága asztalára került az ügy.

 

A portál a szolgálati ház építésének költségeit összehasonlította az eladásra kínált luxusingatlanok árával. Mint írják, Egerben például az Almagyar dombon, a Leányka utcában, a belvárosban és a Hajdúhegyen is hirdetnek 200-400 négyzetméteres ingatlanokat eladásra, 90-160 millióért. A négyzetméterárak 430-470 ezer forint között alakulnak. A 263 millió forintból bőven telt volna egri, poroszlói panzióra, 670 négyzetméteres gyöngyösi társasházra is.

 

A cikkük szerint Kerecsenden az építkezés év végére fejeződhet be.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló