Skip to main content
2025. február 09., Vasárnap, Abigél, Alex névnap

2022. júl. 26. Kedd, 12:30 | Nagy Donát | Környék ügye

Kanyarodó utánfutós autó és irányjelző motoros is balesetezett Mezőkövesden (FOTÓK)

Két baleset is történt kedd reggel a megyénkhez közeli borsodi városban.

A Mezőkövesd Képekben nevű Facebook-oldal arról számolt be, hogy a városban két karambol is volt kedden kilenc óra előtt.

Előzésből lett baleset

Az egyik esetben a szentistváni úton két autó haladt egymás mögött Szentistván irányába, amikor az első, egy utánfutós autó le akart kanyarodni a hulladékátrakó irányába.

A mögötte haladó kocsi azonban már előzésbe kezdett, ezért összeütköztek.

mk1

Az oldal szerint a kérdés most az, hogy az első autó használta-e az irányjelzőt, a vezetője szerint igen, a mögötte haladó szerint nem. Itt idiglenesen fél pályára korlátozódott a forgalom.

A sofőr irányjelzést látott, de a motor nem kanyarodott


Ugyancsak az irányjelzés játszotta a főszerepet a másik balesetben, ami a Lidlnél történt. A Dohány utcáról szeretett volna kikanyarodni egy autós, aki észlelte, hogy a Széchenyi úton a főutca felől egy motoros érkezik.

Úgy látta, jobbra villogott a motorkerékpár irányjelzője.

Így megkezdte a kikanyarodást, ám a motor nem kanyarodott le jobbra, hanem haladt volna egyenesen. A motor vezetője vészfékezett, majd elesett, őt kivizsgálásra elszállították. Ezen a helyszínen szintén fél pályára korlátozódott a forgalom.

mk2


Azt írják, már hétfőn is volt baleset Mezőkövesden, a főutcán kerékpáros találkozott autóval.

Fotók: Mezőkövesd Képekben