2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

#civil

Játék a Változásért – újra!

2022.09.20. 13:14

A Kárpátok Alapítvány fennállása óta igyekszik támogatni a hátrányos helyzetű közösségeket és érdekükben tevékenykedő civil szervezeteket.

 

Másodjára indította útnak a hátrányos helyzetű gyerekeket célzó természet- és környezetvédelmi témájú oktatási programját a Kárpátok Alapítvány a LEGO Csoport támogatásával.

 

A fenntarthatósággal kapcsolatos kérdések, a környezetünk változásainak hatásai, egyre nagyobb kihívás elé állítják társadalomunkat. Azt hihetnénk, ezek a problémák elsősorban a középosztályt érintik, hiszen nekik inkább nyílik lehetőségük a környezet adta lehetőségek kihasználására, a természet adta örömök élvezetére. Az emberiség felelőtlen életvitele azonban, éppen hogy a szegényebb rétegeket sújtja leginkább. A szegénységben élő családok, közösségek nehezen, vagy szinte alig tudják figyelembe venni a fenntarthatósági szempontokat mindennapi életvitelük során, amely így éppúgy, mint a szegénység, generációról generációra öröklődik tovább. A minőségi oktatás, a hátrányt kompenzálást segítő aktivitások lehetnek a kulcs a generációs szegénység ördögi körének megtöréséhez, és ahhoz is, hogy egy fenntarthatóbb, környezettudatosabb jövőképpel rendelkezzünk mindannyian. Elengedhetetlen, hogy a (hátrányos helyzetű) gyerekek is koruknak megfelelő módon és játékos formában jussanak hasznos tudáshoz a fenntarthatósággal kapcsolatban.

 

Egy ilyen programot dolgozott ki a Kárpátok Alapítvány, amely három településen (Bükkszentmárton, Hevesaranyos és Szomolya) zajlik az alapítvány partnereinek közreműködésével, és szervezésével. A programokon környezeti nevelők tartanak színes foglalkozásokat a gyerekeknek a témában. Ezeken az alkalmakon játékosan tanulnak arról, hogy alacsony költségvetésből, otthoni eszközökkel, hozzávalókkal milyen módszereket tudnak alkalmazni, miket tudnak készíteni. A tavalyi évhez hasonlóan ezek a foglalkozások is felkerülnek majd a környezetvédelmi játéktarba, amelyet az alapítvány a tavalyi projekt eredményeképp hozott létre: www.jatekavaltozasert.hu

 

A Kárpátok Alapítvány fennállása óta igyekszik támogatni a hátrányos helyzetű közösségeket és érdekükben tevékenykedő civil szervezeteket. Velük együttműködve igyekszünk lépéseket tenni a társadalmi tudatosság, szerepvállalás és összetartás; a regionális érték- és identitástudat erősítése felé az Észak-Magyarországi és az Észak-Alföldi régiókban.

 

További információ kérhető:

Németh Mercédesz

program koordinátor

+36305209318

mercedesz.nemeth@cfoundation.org

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló