2024. április 18., Andrea Lima

Környék ügye

#heves megye #lakásépítés #családi ház

Heves megyében húzzák fel a legnagyobb házakat, de kevés épül belőlük országos összehasonlításban

2021.03.22. 13:55

A szűkebb hazánkban felépült lakások többsége családi ház.

2016 óta évről évre több lakás épül Magyarországon, a növekedési ütem ugyanakkor 2018 óta lassul. 2020 I‒III. negyedévében is folytatódott a lakásépítési piac felfutása: az egy évvel korábbinál 25 százalékkal több, közel 13 ezer új lakás épült az országban – írja a HelloVidék, amely utánajárt, miként alakultak a lakásépítések megyei szinten a a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.

 

Mint írják, a lakásépítések száma is érdekességet mutat, mivel a vidéki, kisebb lélekszámú és a megyei jogú városokban számottevően (48, illetve 34 százalékkal), a községekben az átlagostól valamivel elmaradóan (19 százalékkal) emelkedett, a fővárosban viszont némileg (4,1 százalékkakal) csökkent. A portál cikke szerint ezt nyilván nagyban befolyásolta az otthonteremtési támogatások megjelenése is, hiszen egyre többen igénylik a falusi csokot, a babaváróhitelt, és a lakásfelújítási támogatást is. Mindenesetre az adatokból jól látszik, hogy a megyék döntő többségében az egy évvel korábbinál több új lakás épült.

 

A KSH Fókuszban a megyék című, 2020. I–III. negyedéves térségi összefoglalójából kiderült, az országos bővüléshez Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar megye, Somogy és Pest megye járult hozzá leginkább. A legkevesebb lakásépítés Nógrád megyében történt, nem sokkal több volt Borsod-Abaúj-Zemplénben, de szintén elmaradt az építkezési láz Heves és Tolna megyében is. Az épített lakások átlagos alapterülete (96 m²) az előző év azonos időszakihoz képest kismértékben csökkent. A legnagyobb lakásokat Heves és Fejér megyében, a legkisebbeket Budapesten és Somogyban vették használatba.

építkezés-pikrepo
Fotó: pikrepo.com

Egyes megyékben szinte csak családi házakat építettek (Nógrádban kizárólag azokat), ezek közé tartozik Heves is: szűkebb hazánkban a felépül 85 lakás túlnyomó többségét (74-et) családi házas formában adták át. Ennek is köszönhetően átlagos alapterületük (134 m²) a megyék közül itt volt a legnagyobb, számottevően meghaladta az országos átlagot (96 m²), csaknem héttizedük épült 4 vagy annál több szobával. Tehát sokkal kevesebb építkezés történt az országos átlaghoz képest, a megépült lakások nagysága jóval meghaladta az országos átlagot.

 

A lakásépítési adatokból az is jól látszik, hogy túlnyomó többségében családi házak épültek, melyek számának növekedését az otthonteremtési támogatások csak tovább növelhetik - jegyzi meg a hellovidek.hu.

 

Az oldal cikke szerint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke úgy nyilatkozott, hogy a járvány ellenére is folyamatosan számíthat lakásépítési megrendelésekre az építőipar. Koji László a vállalkozások visszajelzései alapján idén 17 ezer lakás átadását valószínűsíti. Viszont úgy véli, további 10 ezer épülhet úgy, hogy az év végéig nem készül el.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Eger és környéke fotókon csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló