2024. március 28., Gedeon Johanna

Környék ügye

Három fiatal tört és zúzott a zsidó temetőben

MTI 2019.11.30. 00:00

Három helybéli fiatalt gyanúsít a rendőrség a gyöngyösi zsidó temetőben a közelmúltban történt rongálással - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

 

Tájékoztatásuk szerint egy 15 éves, egy 16 éves és egy 17 éves gyöngyösi fiút gyanúsítottként hallgattak ki a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon, ellenük rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

Gyöngyösön az elkövetők tizenöt-húsz sírt, köztük két kriptát dúltak fel, földi maradványokat szórtak szét és a temető kerítését is megrongálták.     

 

 

A gyöngyösi zsidó hitközség elnöke március 22-én, vasárnap tájékoztatta az esetről az MTI-t. Weisz Péter az MTI-nek most azt mondta, hogy köszönet illeti a rendőröket az eset gyors felderítéséért. Hozzátette: beigazolódni látszik a gyanúja, hogy nem antiszemita indíttatású tettről van szó, hanem az elkövetők haszonszerzés reményében dúlták fel a sírokat.

 

A Miniszterelnökség, valamint a KDNP és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) az eset után közleményben ítélte el a sírgyalázást.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló