2021. május 6., Ivett Frida

Környék ügye

#útfelújítás #bánkút #aszfaltozás

Simább lesz Bánkút felé gurulni: teljesen megújul a bekötőút

2021.04.28. 16:36

Az elmúlt években több szakaszát is megújították már, mostanra 3,5 kilométert aszfaltoztak újra.

Teljesen megújul a bánkúti bekötőút – számolt be a minap.hu. A munkálatokat az elmúlt héten kezdte a Magyar Közút Nonprofit Zrt., és a voltaképpeni aszfaltozással már végeztek is. A cég szóvivője a lap érdeklődésére elmondta, az úgynevezett nagyfelületű burkolatjavítás során ezerkétszáz tonna melegaszfalt felhasználásával összesen 1.7 kilométeren újul meg az útburkolat.

A kopóréteg megépítését követi majd a következő hetekben a padkaépítés, majd pedig a nyári időszakban – amikor az időjárás lehetővé teszi – az új útburkolati jeleket is felfestik – mondta el Pécsi Norbert Sándor, a Közút kommunikációs osztályvezetője.

A járványt megelőző években a bekötőút több szakaszát is felújították már, ennek köszönhetően a kérdéses területen nagyon jó és nagyon rossz minőségű szakaszok váltották egymást. A Közút hangsúlyozta, a bekötőút felújítása ezekkel a 2018. és 2019. évi nagyfelületű burkolatjavítási munkákkal együtt tekinthető teljesnek, vagyis három év alatt a teljes, közel 3.5 kilométeres útszakaszt sikerült újraaszfaltozni.

utfelujitas Mohai Balázs mti-
Fotó: Mohai Balázs / MTI

Az igazsághoz hozzátartozik – jegyi meg a Minap cikke –, hogy Bánkút kényelmes megközelítéséhez a teljes Bánkúti út, vagyis hivatalos nevén a 2513-as jelű Miskolc-Dédestapolcsány összekötő út felújítása szükséges lenne. Erre ugyan jelenleg nincs forrás, de az út minőségén azért igyekeznek javítani Pécsi Norbert Sándor szerint. Az összekötő úton Szentlélek környékén egy körülbelül kétszáz méteres szakaszt teljesen újraaszfaltoznak, ez ugyanis olyan állapotban van, hogy kátyúzni már nem lehet.  A fennmaradó útszakaszokon napi üzemeltetési tevékenységünk részeként ütemezetten kátyúzással javítják az úthibákat

 

A minap.hu kérdésére a Közút elárulta: tisztában vannak azzal is, hogy felújításra szorul a Bánkúti elágazástól a borsodi Mályinkáig vezető szakasz is, itt azonban nem elegendő az aszfalt kopóréteg cseréje, komplex beavatkozásra, megerősítésre van szükség. "A teljeskörű felújítási munkákra vonatkozóan javaslatokat tehetünk, a beruházásokat pedig külön erre a célra indított programokon keresztül, elrendelés alapján és az ahhoz szükséges források biztosítását követően indíthatjuk el" – írta a szóvivő. Addig is folyamatosan dolgoznak a burkolathibák javításán ezen az útszakaszon is.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló