2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

Babakocsiba csapódott egy lövedék Egerszólát mellett – A közeli lőszergyárból jöhetett a golyó

Barna Benedek 2019.11.30. 00:00

A rendőrség is nyomoz egy rejtélyes ügyben, amely könnyen tragédiával is végződhetett volna. Kutakodásunk során a siroki lőszergyár külföldi anyacége is megerősítette a vizsgálatot.

 

Nemrég portálunk tudomására jutott egy Eger környékén történt baleset, amely könnyen tragédiába torkollhatott volna. Olvasói beszámolóból értesültünk róla, hogy egy Tarnaszentmária és Egerszólát között fekvő tanyán a tulajdonosok szeptember első hétvégéjén egyik nap nagy csattanást hallottak, azután pedig egy lövedéket találtak a kisgyermekük babakocsijában. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem sérült meg senki az eset során.

 

A pár egyből értesítette a rendőröket, akik kapcsolatba léptek az illetékes vadásztársasággal, de kiderült, hogy abban az időben senki nem vadászott a környéken, emellett a tanyán talált acélmagvas lőszer katonai felhasználásra készült. Kiderült, hogy a lövedék Sirok irányából érkezhetett, a nagyjából másfél kilométerre lévő Ruag Ammotec Magyarországi Zrt. lőszergyárából. Az Egri Ügyek úgy értesült, hogy a gyár beismerte, tőlük származik a lövedék, ami valószínűleg gellert kapott, ezért csapódott be a tanyán álló babakocsiba.

 

A nem lakóházként használt ingatlan udvarán volt épp a család, amikor a lövedék becsapódott

 

Megkerestük a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan úgy tájékoztatták portálunkat, hogy az ügyben az Egri Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

 

Ezután a Ruaghoz fordultunk kérdéseinkkel; először is azt akartuk megtudni, hogy pontosan milyen gyakorlat vagy intézkedés során történhetett a fenti baleset. A cég német sajtóközpontjától azt a választ kaptuk: mivel a nyomozás még jelenleg is folyik, ezzel kapcsolatban nem nyilatkoznak, ugyanakkor a nekünk küldött levelükben azt írták, hogy minden információt megadtak a rendőrségnek, amit kértek tőlük. Emellett hangsúlyozták, hogy minden baleset ügyében belső vizsgálatot is folytatnak.

 

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a hasonló esetek megelőzésére milyen biztonsági intézkedéseik vannak, és a mostani eset fényében kívánnak-e ezeken változtatni. Erre a kérdésünkre azt felelték, hogy szerintük a Ruag betart minden, a fegyverek és lőszerek lőtereken történő kezelésével kapcsolatos magyarországi szabályt. Mint írták, minden dolgozójuk speciális kiképzést kap és ismerik a szabályokat, a gyárakat pedig rendszeresen ellenőrzik, fejlesztik a biztonságot.

 

A nagy kérdés tehát az, mire jut a rendőrség, azaz, hogy emberi mulasztásról van szó, vagy pedig annak ellenére történt a baleset, hogy mindent az előírások szerint csináltak – utóbbi esetben ugyanis a szabályozás nem az igazi.

 

(Indexképünk illusztráció.)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló