2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

#abasár #történelmi emlékhely #sztélé

Immár oszlop hirdeti, hogy Abasáron a 11. századi királyi központ történelmi emlékhely – FOTÓK

Barna Benedek 2021.09.02. 15:15

Sztélét avattak a Heves megyei településen.

 

A 11. századi királyi központ maradványainak történelmi emlékhellyé nyilvánítását jelző sztélét avattak Abasáron csütörtökön. Az MTI beszámolója szerint Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az ünnepségen fontosnak nevezte a helyszínen folyó feltárásokat, mert azokból újabb adatok derülhetnek ki a Magyar Nagyfejedelemségről és választ adhatnak a magyarság eredettudatának néhány fontos kérdésére.

 

Abasáron Aba Sámuel királyi központja állt, ahol 1042-ben bencés kolostort alapítottak.

Az ásatások számos kérdést megválaszolhatnak. Kiderülhet, hogy a sokszor pogányság gyanújába kevert Aba Sámuel nem az egyházat üldözte, hanem azokat az itáliaiakat, akik nem tanulták meg a jó magyar erkölcsöt

– mondta a miniszter.

D_KOM20210902018
Móczár Gábor, a sztélét állító Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója elmondta: a történelmi emlékhelyek nemcsak nemzeti, hanem felekezeti, regionális, vagy kisebbségi szempontból is kiemelkedő helyszínek. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján kormányrendelet ismeri el jelentőségüket – közölte.

A Nemzeti Örökség Intézete most formálódó emlékezetpedagógiai programjának célja, hogy ezeket a helyeket a diákok is megismerjék jól kidolgozott pedagógiai módszerek segítségével, és felkeressék a középkori magyar királyság emlékhelyeit, például Pécset, Tihanyt, Veszprémet, vagy Abasárt

– mondta.

D_KOM20210902008
Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke arról beszélt, hogy kötelesség megismerni az korábban élőket.


Vizi László Tamás, a Magyarságkutató Intézet főigazgató-helyettese közölte, a régészek 2020. október 12-én kezdték kiásni a királyi központ ezeréves maradványait a Bolt-tetőn.

 

Kazsu Attila, Abasár polgármestere örömének adott hangot, hogy a község olyan településekkel került történelmileg egy rangra, mint Székesfehérvár, Esztergom és Budapest.

D_KOM20210902012
 Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Kazsu Attila polgármester, Iváncsy Balázs, Juhász Ferenc és Sebők Sándor plébánosok, valamint Vizi László Tamás, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese és Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke (b-j).

 

Galina Zsolt régész elmondta:

1500 négyzetméternyi területen végezték a feltárást és a helyreállítást. Három vagy négy templomot találtak, és bár a 11. századtól a 16. század elejéig ez volt az Abák szakrális és fő temetkezési helye, nem állítható, hogy köztük van Aba Sámuel sírja.

A későbbi tatár, török dúlások maradéktalanul elpusztíthatták, illetve a későbbi sírok eltüntethették a királysírt, de az is lehet, hogy Aba Sámuelt jel nélküli sírban temették el. A csontok vizsgálata adhat választ ezekre a kérdésekre – közölte.

 

A királyi központot, az államalapítás korának egyedülálló építészeti és történelmi örökségét egyébként 2018-ban nyilvánították történelmi emlékhellyé.

D_KOM20210902020

(Fotók: Komka Péter / MTI)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló