2024. március 28., Gedeon Johanna

Környék ügye

#kerékpár #tisza-tó #poroszló #kerékpárút #tiszafüred

A Tisza-tavat átszelő Poroszló-Tiszafüred bringaút lett az Év Kerékpárútja

Barna Benedek 2021.05.11. 16:00

Nem meglepő a győzelme, hiszen nagyon népszerű a biciklisek körében.

2021-ben a Poroszlót és Tiszafüredet összekötő kerékpárút lett az ország kedvenc bringaútja – derül ki az Akítv Magyarország keddi közleményéből.

 

Mint írják, az Év Kerékpárútja pályázat keretében szavazásra bocsátott 11 kerékpárútra több mint 11 ezer voks érkezett, a Poroszló-Tiszafüred bicikliút 2.976 kedveléssel nyert, szorosan követte (2880 szavazattal) a Deseda-tó kerékpáros kör, a dobogó harmadik helyére pedig az Oroszlány-Tatabánya kerékpárút.

 

A közlemény megjegyzi: a Tisza-tó az egyik leglátogatottabb kerékpáros úti cél, 2020-ban közel 100.000 kerékpáros tekert ezen a szakaszon. A tavaly nyáron átadott 6,5 kilométeres kerékpárúttal vált teljessé a kis Tisza-tó kör, rengeteg bringást vonzva erre a különleges hangulatú helyre. A tó körbetekerése megfelelő felkészültséggel könnyen teljesíthető kihívás a kezdő bringásoknak is, hiszen a kerékpárút majdnem végig sík terepen vezet, közvetlenül a Tisza-tó festői szépségű tájai mellett

 

A látogatók előre megtervezhetik a tókerülőt az Aktív Magyarország oldalán lévő túraajánló alapján. Akik úgy érzik, hogy kihívás lenne klasszikus bringával a tókerülés, csatlakozhatnak a Hortobágyi Nemzeti Park e-kerékpáros túráihoz, amelyek a járványügyi helyzet elmúltával indulnak.

 

🥇 Az Év Kerékpárútja: Poroszló-Tiszafüred 🚲 2.976 szavazattal a Tisza-tavat átszelő bringaút lett az ország kedvence....

Közzétette: Aktív Magyarország – 2021. május 11., kedd

(Indexkép forrása: Aktív Magyarország Facebook-oldala)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Eger és környéke fotókon csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló