2024. március 28., Gedeon Johanna

Környék ügye

#m3-as autópálya #forma-1

A leállósávon is szállíthatják majd a VIP-vendégeket az M3-ason a hétvégi Forma-1-es nagydíjra

Nagy Donát 2022.07.27. 09:59

Ideiglenesen megváltozhat a forgalmi rend a környező autóutaknál és főutaknál is.

Idén július 29. és július 31. között rendezik meg a Formula 1-es versenysorozat Magyar Nagydíját a Hungaroringen. A rendezvényhez kapcsolódóan forgalmi rend változásokra kell számítania a közlekedőknek az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán, adta hírül a Magyar Közút.

A verseny ideje alatt az M3-as autópálya Budapestről Gödöllő felé vezető szakaszán a közlekedők hosszabb menetidőre számíthatnak, különösen szombat és vasárnap délelőtt, valamint csütörtök délután, a boxutca látogatás idején.

A Budapest felé vezető irány forgalma várhatóan szombaton az időmérő edzés után, vasárnap pedig a verseny végeztével, 17 és 20 óra között fog jelentősen megnövekedni. A torlódások elkerülése érdekében vasárnap délután az autópályán Budapest felé közlekedőknek, Gödöllőtől az M31-es autópálya – M0-s autóút útvonalat érdemes választaniuk.

 

A versenyre látogatók a versenypályát az M3-as autópályán a 19-es kilométerszelvénynél lévő „Hungaroring” csomóponton át, valamint a 23-as jelzésű mogyoródi csomópont felől is meg tudják közelíteni.

A VIP-vendégek részére az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán a 13–18-as kilométerszelvények között a leállósávon külön forgalmi sávot alakítanak ki a szakemberek, ezen keresztül csak ők közelíthetik meg a versenypályát.

Fontos tudnivaló, hogy az M3-as autópálya a 10-es kilométerszelvénytől csak útdíj fizetése ellenében vehető igénybe.

 

295989667_7688732081198753_9123787032365388080_n

 

Budapestről, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felől az M31-es autópályán át is megközelíthető a Hungaroring. Az M5-ös autópálya felől jövők az M0-s autóút 54-es számú csomópontjánál tudnak ráhajtani az M31-es autópályára, majd azon végighaladva az M3-as autópálya mogyoródi, valamint a 19-es jelzésű csomóponton át érhetik el a versenypályát.

 

Az ideiglenes forgalmi rendet sárga színű tájékoztató, illetve az autópályák felett található változtatható jelzésképű táblák fogják jelezni. Fontos tudni, hogy az M31-es autópálya irányából jövők is csak díjfizetés ellenében használhatják az M3-as autópályát.

 

A verseny befejezését követően a 19-es kilométerszelvénynél lévő csomóponton át, valamint a mogyoródi csomópontnál is rá lehet hajtani az M3-as autópályára. A Hungaroring környékén a forgalom irányítását a rendőrség koordinálja, a versenypálya körüli utak mihamarabbi kiürítéséhez a közlekedők mindenképpen kövessék a hatóság utasításait.

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy még indulás előtt tájékozódjanak a Hungaroring és környékére vonatkozó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló