Megérkezett az idei első hó
"Nekünk, a Tarna mentén élőknek olyan ez a víz, mint az egyiptomiaknak a Nílus" – magyarázza a kiszáradt meder mellett állva Bóday Pál, a kápolnai Macskaárvaházat fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, aki az elmúlt napokban a folyó megmentéséért vívott harc arca és motorja lett. Bóday szerint már a vízért folytatott háború korát éljük, még ha ez – egyelőre – nem is fegyverrel történik.
Azon a szakaszon, ahol néhányan összejöttünk éppen, a Tarna medre leginkább régi szekérutak és megszűnt vasúti szárnyvonalak sajátos egyvelegét idézi. A látvány azért is döbbenetes, mert a Tarna Magyarország harminc legbővizűbb folyójának egyike.
Hamar kiderül, hogy az ittenieknek nemcsak a mindennapokat, hanem a gyerekkort és a fiatalságot is jelenti a Tarna, amelynek kiszáradása múlt hét óta foglalkoztatja a szélesebb közvéleményt. A helyszínen összegyűlt kápolnaiak gyerekkori emlékeket idéznek fel, fürdőzéseket, horgászatokat, zuhogós élményeket, vízparti játékokat és kalandokat.
Nálunk nincsen strand, nekünk a Tarna volt a Balaton
– mondja egyikük. Az elhangzottak alapján a helyiek még mindig harmonikus viszonyt ápolnak a ma már jobb napokon is rossz állapotú, gyakran szemetes vízzel. “Alacsony vízállás esetén féltve figyeltük, hogy mi lesz a folyóval. Ám az itteniek emlékezete szerint az elmúlt kétszáz évben nem fordult elő hasonló.”
A Tarna több mint száz kilométeres hossza mentén mintegy 30 ezer ember él, a folyó Szederkénypusztánál éri el Heves megyét, majd többek között Istenmezeje, Pétervására, Terpes, Sirok,Tarnaszentmária, Verpelét, Fel- és Aldebrő, Kompolt, Kápolna, Kál, Tarnabod és Nagyfüged érintésével éri el utolsó Heves megyei állomását, Tarnaörsöt, majd Jászjákóhalmánál beleömlik a Zagyvába.
De mikor derült ki, hogy vészhelyzet van?
A kápolnai Macskaárvaház a falu szélén, a Tarna egykori ártere mellett működik, és mint Bóday Páltól megtudom, a mentett kutyákat gyakran sétáltatják a folyó partján, akik pedig a nyári hőségben olykor a vízben is megmártóznak. “Ideális esetben az amstaffunk hasáig szokott érni a víz, azonban az utóbbi időben egyre kritikusabb lett a helyzet, ezért mikor már csak a mancsuk lett vizes, inkább le sem hoztuk őket.”
Bár látványosan el volt apadva, a Tarnában annyi víz még csörgedezett, hogy a halak túléljenek, az őzek, madarak és egyéb gerincesek inni tudjanak. “Aztán eltelt pár nap, és a víz ezen a szakaszon teljesen eltűnt a mederből. A látványtól a sírás kerülgetett, sokkoló volt így látni a Tarnát” – mondja Bóday Pál, aki határozottan állítja, hogy a vízfolyás kiszáradását nem csupán a szárazság okozta, egy környékbeli vállalkozás mohósága adta meg a kegyelemdöfést.
A Bóday által megnevezett tetteseket lelkes helyiek, polgárőrök, mezőőrök és településvezetők összefogásával sikerült felderíteni, akik a medret végigjárva kerestek magyarázatot a jelenségre. “Elkezdtük felkutatni, hol van még víz a Tarnában. A fizika törvényei szerint, ha kevés víz is van egy folyóban vagy patakban, annak attól még valamennyire csörgedeznie kellene. Nem állt össze a kép, hogy hirtelen miért apad el így a folyó.”
Egy helyi polgárőr végül Aldebrőnél találta meg a probléma lehetséges forrását: egy homokzsákokból emelt gátat, valamint az annak közelében felállított, nagy teljesítményű ipari szivattyút. A természetvédelmi akció résztvevői számára mindez egyértelművé tette: valaki vagy valakik szervezetten használják fel a Tarna mesterségesen felduzzasztott vizét.
A kápolnai macskaárvaház vezetője vízügyi szakemberek számításaira hivatkozva azt állítja: egy ilyen böhöm szivattyú nyolc óra alatt Kápolna egész napi, teljes vízfogyasztásának megfelelelő mennyiségű vizet képes kiszippantani a mederből. Bóday elmondása szerint a Tarnába vezetett csőbe még szűrőt sem helyeztek, így a rendszer képes volt arra, hogy “akár egy félméteres halat is beszippantson és feltrancsírozzon”.
A nyomok az aldebrői telephellyel rendelkező Tóth és Tóth borászathoz vezettek, amelynek termelési vezetője, Egyed László nyomban azzal védekezett, hogy évtizedek óta érvényes vízkivételi engedélyük van az illetékes hatóságtól, tehát nem lopják a vizet, és különben is: a vállalkozásuk léte forog kockán. “Neves hazai szőlészeti és borászati üzemeknek készítünk szőlőoltványt, amelyet öntöznünk kell, de lassan már nincs hozzá elegendő víz. (...) Az aszály miatt nem azt kell hibáztatni, aki túlélni próbál” – közölte.
“Mi azt hittük, csak valami nagyon tróger vállalkozás engedhet meg ilyet magának, de hamar kiderült, hogy egy ismert, százmilliós uniós forrásokkal kitömött debrői borászatról van szó. Mint kiderült, a vízért folytatott háború, a Mad Max 3 idején, szőlővesszőket öntöznek a Tarna vizével, de nem egy takarékos csepegtetőrendszerrel teszik ezt, hanem pazarló módon, egy tűzijátékszerűen a levegőbe lövellő locsolóberendezéssel” – magyarázza Bóday.
A Tóth név aztán többeket is összezavart, ezért miután a sajtó megnevezte az aldebrői borászatot, többen az egri Tóth Ferenc Pincészetet vették elő, akiknek ezért közleményt kellett kiadniuk, hogy a Tarna katasztrófájáról szóló hírekben nem róluk, hanem egy másik, hasonló nevű vállalkozásról van szó, amelytől teljes mértékben elhatárolódnak.
A kiszáradt szakasz mentén szenvedő élővilágra hivatkozva Bódayék a gátat múlt csütörtökön egy gerillaakció során elbontották. Az akció nem volt konfliktusmentes, az erről készült videó alapján nagyon heves szóváltás alakult ki a felek között, és nem sokon múlott, hogy tettlegességig fajuljon a vita.
“Azért építették a gátat, hogy azzal a brutális méretű szivattyúval halastól, mindenestől az utolsó csepp vizet is kirántsák a Tarnából. Mikor odamentünk, már az országos sajtóban is megjelentek az első cikkek, ennek ellenére még akkor is gőzerővel folyt az öntözés.
Ilyen gátlástalan és könyörtelen ökológiai bűnözést én még nem láttam.
Próbáltuk elmagyarázni ennek a gazdag, szemtelen embernek, hogy aszály van, meghalnak a halak, szomjaznak az állatok, az utolsó cseppeket lopják ki a folyóból, de hiába. Embertelen, aljas és rövidlátó, amit művelnek” – mondja Bóday Pál.
A Macskaárvaház vezetője azt állítja: a történtek nyomán súlyos és életveszélyes fenyegetések értek őket, nemcsak személyesen, hanem telefonon, illetve a közösségi médiában is, újdonsült ellenfeleik pedig arra hivatkoztak, hogy olyan politikai kapcsolatokkal rendelkeznek, hogy nekik biztos nem eshet bántódásuk.
Bódayék igyekeznek mindent dokumentálni, szeretnék ugyanis jogi útra terelni ezeket az ügyeket, de priorizálniuk kell, most inkább az életmentésre fókuszálnak, a pereskedésre várhatóan csak ősszel jut majd idejük.
Csütörtökön egyébként a vízügyi hatóság és több társhatóság is a helyszínre érkezett, jelenleg is vizsgálják, igaza van-e a civileknek. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szintén vizsgálatot indított, és már büntetőfeljelentést is tettek a Tarna kiszáradása kapcsán.
Kinek kell olyan bor, amihez állatok vére tapad?
A történet könnyen párhuzamba állítható a szarvaskői Margit-forrás vizének elvezetésével. Bóday szerint a Nahóczki-ügy azért volt különösen pikáns és kellemetlen, mert pont egy erdészetvezető követte el a természetkárosítást, az aldebrői borászat bűne viszont azért nagyobb, mert ők nem csupán egy apró csermelyt, hanem a megye egyik legjelentősebb élővizét tették élhetetlenné.
Bóday Pál úgy látja: a debrői borászat öntözési módszere még annál is betegebb, mint amikor Sztálinék kitalálták, hogy megfordítják a folyók folyásirányát (ez volt az Obot és a Jenyiszejt érintő Davidov-terv – a szerk.), mert ők legalább továbbra is létező élővizekben gondolkodtak. Aztán eszébe jut: Pablo Escobar is illegálisan vett vízzel öntözte a kokacserje-ültetvényeit a Paraná folyóból, de azt azért szem előtt tartotta, hogy a vízilovai élőhelye ne kerüljön veszélye.
Az időközben megalakult Tarna-őrség vezetője egyenesen “ökológiai gengsztereknek” tartja a mezőgazdasági vállalkozás mögött álló embereket, amiért azok tudatosan, szervezetten szippantották fel a Tarna vizét. Kijelenti: nem áll szándékában bojkottot hirdetni a cég borai ellen, de úgy sejti, érzékelhető veszteségeik lesznek, mert – véli ő – senki nem szeretne olyan bort inni, amelyhez állatok vére tapad.
Noha ő nem hirdetett bojkottot, Mirkóczki Ádám egri polgármester azonban hétfőn megtette ezt, és bejelentette, kezdeményezni fogja a közgyűlés előtt a debrői borászat kitiltását a városból. Az erről szóló Facebook-bejegyzésében a polgármester ökológiai katasztrófát és merényletet, illetve felbecsülhetetlen károkat emlegetett, a céget pedig "aljas, gátlástalan vállalkozásnak" nevezte.
Bóday úgy látja, az eset a borászokat és a gazdákat is felrázta.
Ők is fel vannak háborodva. Sorra telefonálnak nekem, köztük olyanok is, akik vásárolnak tőlük ilyen vesszőket. Azt mondják, inkább egye meg őket a fene ott, ahol vannak. Ilyen áron nem kell nekik. De még politikusok, például országgyűlési képviselők is mellettünk állnak, és külön örülök, hogy mindkét oldalról érkezik biztatás. Ez egy olyan ügy, ami minden jóérzésű embert összehozott.
A történtek miatt az egri Fidesz-frakció vezetője, Oroján Sándor is elődugta a fejét, aki előszeretettel revolverezi a polgármestert, most éppen azzal, hogy előre ítélkezik és felelőtlen döntést hozott, amivel az egri borvidéknek árt. “Vizsgálat zajlik, semmi sem bizonyított egyelőre. (...) Ráadásul egy aldebrői borászatról beszélünk, a Tarna pedig Egertől 20km-re van” – emlékezteti Mirkóczkit a posztjában.
Tóth és Tóth: Nem loptunk, nem mi okozzuk a vízhiányt
Miután Mirkóczki Ádám aljasnak és gátlástalannak nevezte őket, illetve belebegtette a városból való kitiltásukat, a Tóth és Tóth borászat közleményben reagált a történtekre, amelyben lejárató kampányt és rágalomhadjáratot emlegetett. A cég egyúttal azt is állítja, tevékenységének nincs köze a Tarna kiszáradásához, az aszály ilyen súlyos.
“35 évvel ezelőtt éppen a Tarna közelsége miatt kezdtünk itt gazdálkodni, hiszen a szőlőoltvány termesztés egy öntözést igénylő kultúra. Jelen pillanatban is mintegy 20 környékbeli családnak adunk megélhetést. (...)
A Tarna vizét jogszerűen használjuk, soha NEM loptuk, a vízhiányt a hónapok óta tartó súlyos aszály okozza, NEM mi! Az helyi élővilágban semmilyen kárt nem okoztunk.
Álszent, de igen egyszerű dolog a majd 8 milliárd ember által okozott ökológiai katasztrófáért egy kis családi vállalkozást okolni” – írták a hétfő késő délután publikált Facebook-bejegyzésben.
A borászati vállalkozás egyúttal kikéri magának az őket, a munkatársaikat, valamint a gyerekeiket ért fenyegetéseket és szitkozódásokat. Az állítják: az ellenük indított “lejárató kampány és rágalomhadjárat” valamennyi résztvevőjével szemben megtették a szükséges jogi lépéseket.
A céget közben mi is megkerestük, írásban tettük fel nekik a kérdéseinket hétfőn – megkérdeztük például, hogyan vélekednek Mirkóczki lépéséről; elismerik-e, hogy a tevékenységüknek köze van a Tarna kiszáradásához; miért nem prezentálják sehol az emlegetett vízkivételi engedélyt; illetve milyen lépéseket tettek, hogy helyreállítsák a károkat –, ám ezekre cikkünk befejezéséig nem kaptunk választ.
Elismerést nem várva küzdenek az életért
De közben ugorjunk egy vissza picit Kápolnára. A kiszáradt meder mentén összegyűlt helyiek szerint a Tarna vízminősége valóban ingadozó volt, előfordult, hogy látványosan megfogyatkoztak a halak a folyóban, az elmúlt időszakban azonban szépen fejlődött a halállomány: többek között süllők, törpeharcsák, sügerek, csukák, domolykók és nyúldomolykók, szivárványos öklék, valamint kövi, vágó és törpecsíkok is éltek a vízben.
Sokan azt gondolják, hogy a vízzel együtt elmentek a halak, de valójában elpusztultak. Azért nem látunk több tetemet, mert a különböző madarak és állatok elhordták őket
– magyarázza egy helyi férfi.
De amikor a Tarna élővilágáról beszélünk nem elég csak a halakra gondolni, hiszen a vízfolyás több más állatnak is élőhelyet vagy életet biztosított, többek között fokozottan védett fekete gólyák, szürke gémek, hódok, különböző hüllők és kétéltűek éltek a vízben vagy annak közelében. A még nem csontszáraz részeken állatok lábnyomai tűnnek fel az egykori iszapban, ők megszokásból érkeznek a Tarna ezen szakaszaira. Az üres mederben járva több helyen szétnyílt kagylókat, lassú haláltusájukat vívó vagy már elpusztult halakat láthatunk.
A gát megbontásával a Tarna ugyan megindult, a Bódaynak nyilatkozó szakemberek szerint azonban legalább négy-öt-hat napra van szükség ahhoz, hogy a víz Aldebrőről Kápolnára érjen. A halak közben összezsúfolva várták halálukat a megmaradt vizes mélyedésekben, amíg a vízügy szakemberei a szabadidejükben, saját költségükön meg nem jelentek a helyszínen, és hordókba nem gyűjtötték a még életben maradt példányokat, hogy azokat a környék tavaiba menekítsék.
Bódayék arra számítottak, hogy a gát lerombolása után hamarosan Kápolnára is leér a víz. Csakhogy ez idő, a korábbi halmentő akciót ezért az év eddigi legmelegebb napján is folytatták, hogy a megmaradt pocsolyákban túlélni próbáló halivadékokat megmentsék.
Azok a halak, amiket előző nap nem vettünk észre, mostanra elpusztultak. Most az ivadékokért küzdünk, ők jelentik ugyanis az esélyt, hogy a Tarna ökoszisztémája megmaradjon. Az ő túlélésük lenne a garancia arra, hogy az őshonos, részben védett halfajok megmeneküljenek, de ebben a vízmennyiségben már csak óráik lehetnek hátra.
Hirtelen egy önszerveződő mentőakció közepén találom magamat, amelynek résztvevői tudják, hogy miközben az ivadékok életéért küzdenek, az idővel is versenyt kell futniuk. Telefonok mennek ide, oda, jobbra, balra, majd hamarosan felbukkan egy traktor, amit egy pihenőnapján ugrasztott helybéli polgárőr vezet.
Az alig pár fős alakulat célja, hogy egy-kétezer liter vizet azokba a megmaradt pocsolyákba juttasson, amelyekben halivadékok sokasága próbál meg túlélni. A sebtében intézett vízvétel mindössze fél óráig tartott, ezalatt az egyik kisebb, ám ivadékokkal teli pocsolya máris kiszáradt. Ennél jobban talán semmi sem írhatja le a helyzet sürgősségét, az akció jelentőségét.
Ez egy katasztrofális helyzet, amiből jól biztosan nem jöhetünk ki. Az a kérdés, hogy mennyit fogunk veszíteni. Az az óriási szerencsénk, hogy ilyen csodálatos emberek is élnek a környezetünkben, akik képesek a szabadnapjukon traktorba ülni, 40 fokban aszalódni, sürögni-forogni a tűző napon. Felfoghatatlan, hogy traktorral hordjuk vissza a vizet Tarna medrébe, ahonnan kilométerekkel feljebb kilopták az összes vizet.
Mikor az egy köbméternyi vizet vontató traktor visszatér, először azt kell eldönteni, melyik vizes mélyedést érdemes tovább táplálni, hogy a környék állatvilága inni tudjon, vagy egyszerűen csak túléljen. Végül egy náddal benőtt területre esik a választás, a Tarna-mentők maroknyi csapata azt reméli, hogy a sűrű növényzet miatt itt kisebb a párolgás. Ráadásul úgy tűnik, mintha a madarak is ezen a részen gyülekeznének, ami szintén jó jelnek tűnik.
Az akcióról készült képeinket itt lehet megnézni:
#GALLERY_202#
Néhány pillanat múlva újra szivattyú zúg a Tarna partján, csak most egy lényegesen kisebb, amelyik nem felhörpinti a folyó vizét, hanem éppen ellenkezőleg: pótolni készül. A következő percekben mintegy ezer liter víz ömlik bele a Tarnába. Bár a pillanatban van valami felemelő, senki nem tapsol, nincs mit ünnepelni, többnyire szótlanul hallgatjuk a vízcsobogást. “Ahhoz, hogy a következő két napra is elég legyen, még szükségünk lenne vagy hatezer literre” – hangzik el az egyik helyi férfi szájából. A helyiek közbelépése nem áll meg, tovább küzdenek a Tarnáért.
