2022. szeptember 30., Jeromos

Eger ügye

#egerplusz #eger #kultúra #interjú #kisfilm

Volt egri tévés fényképezte Ákos első kisjátékfilmjét


Nemrégiben mutatták be Kovács Ákos Magunk maradtunk című kisjátékfilmjét, amelyet a korábban Egerben élő és dolgozó Juhász Viktor fotografálta, akinek kimagasló szakmai teljesítményét a Magyar Film Napja alkalmából a Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Díjjal ismerték el. Hogy mikor és hogyan is csatlakozott a hajdani Bonanza Banzai-tag csapatához, és mit jelent számára, hogy immár egy kisjátékfilm nézői is az ő képeit láthatják? Egyebek mellett ezekről beszélgetett vele az Egri Magazin.

 

Mivel viszonylag kevés kisgyerektől hallani, hogy felnőttként operatőr szeretne lenni, feltételezem, az Ön érdeklődése is csak később ébredt fel e mesterség iránt: mikor és miért?

 

A történet 6. osztályos koromban kezdődött – mondja Juhász Viktor –, amikor a sulinkba, az egri 12. számú Általános Iskolába egy fizika–technika szakos új tanár jött, jelesül, Nagy Attila, aki hamarosan felfedezte, hogy az egyik helyiségben bontatlan műszaki cuccok sokasága hever. Mint kiderült, ezeket az eszközöket – keverőpultot, magnókat, hangfalakat, stb. – még az iskola elindulásakor szerezték be, ám aztán valahogy elfeledkeztek róluk. Mire ő azt mondta, ha már így van, létrehoz az intézménynek egy iskolatévét és -rádiót. Mivel ehhez olyan diákok is kellettek, akik működtetik a stúdiót, toborzást tartott, főleg azokban az osztályokban, amelyekben tanított. Minthogy engem mindig is érdekeltek az audiovizuális dolgok, jelentkeztem, és onnantól kezdtem egyre jobban megismerni ezt a világot, ami valósággal beszippantott. Mindez a Gép- és Műszeripariban eltöltött évek alatt csak fokozódott, ahol végigstúdióztam a négy évet. Mindezt egy rövid budapesti főiskolai kitérő követte, majd visszatértem Egerbe. Mivel tudtam, a városban Nagy Attila vezetésével már működik a TV7 televízió, felhívtam őt, és munkára jelentkeztem. Azt mondta, nyugodtan mehetek dolgozni, tennivaló mindig van… Hát, így kezdődött a tévés pályafutásom. A következő állomás 1998-ban a városi televízió lett, amelynek első embere épp Nagy Attila lett. És ha már őt ennyiszer megemlítettem, hadd mondjak köszönetet Bozsik Katinak és Ládi Lacinak is, mert az ő bizalmuk is kellett, hogy a tévés területen gyökeret verjek, Budai Feri és Vass Feri segítsége pedig ahhoz, hogy egy kisvárosból a szakma országos vérkeringésébe kerüljek.

Juhász Viktor 3

És hogyan került kapcsolatba Kovács Ákossal?

 

Egyszer azzal keresett fel egy valamikori egri újságíró, hogy csináljunk könnyűzenei tévéműsort. Úgy képzelte, a kész adásanyagot kazettákon küldjük majd el a helyi tévéknek, így érve el egy viszonylagos országos lefedettséget. Azt is elárulta, sikerült megnyerni egy olyan műsorvezetőt az ügynek, akinek meglehetősen kiterjedt ismeretségi köre van a popszakmában. Minthogy korábban Bonanza-rajongó voltam, és Ákos szólópályafutását is nyomon követtem, azt mondtam, rendben. Sőt, felajánlottam, az első adás forgatását is ingyen vállalom, ha Ákos lesz a vendég. Nagy meglepetésemre alig néhány nap múlva felhívtak telefonon, hogy keressünk helyszínt, mert Ákos jön Egerbe, elkészíthetjük az interjút. Erre sor is került a Senator-házban, amikor pedig végeztünk, szóba elegyedtem Ákossal, akitől többek között azt is megkérdeztem, vannak-e olyan feladatok a produkciójánál, amelyek elvégzésére esetleg nincs ember, mert én szívesen vállalnám. Azt válaszolta, ha lesz, szól, tartsuk a kapcsolatot e-mailben. Nem sokra rá érkezett tőle egy rövid levél, hogy menjek, lenne tennivaló. Hogy a munkám minősége, avagy a lelkesedésem tetszett-e neki, nem tudom, ám később mind többször hívott, s egyre nagyobb feladatokkal bízott meg: eleinte a különféle stúdiómunkáit, szerepléseit dokumentáltam, majd ebből fejlődött ki a koncertjein való operatőri munka. 2010-ben pedig felkért, hogy legyek a Szindbád dala című zenéjéhez készülő videoklip operatőre. Bevallom, félve mondtam igent, de egy remek hangulatú forgatáson egy izgalmas klip született. Ennek az lett a következménye, hogy – még ugyanazon évben – A fénybe nézz című videoklipjét is én fotografálhattam. Innentől aztán lavinaszerűen érkeztek tőle az egyre nagyobb kihívásokat jelentő feladatok. Egészen addig, hogy immáron több mint egy évtizede én rendezhetem a nagyszabású előadásait megörökítő koncertfilmeket, a munkakapcsolatunk pedig – talán mondhatom ezt – az idők során barátsággá érett.

 

Mindebből arra következtetek, jószerivel magától értetődő volt, hogy Ákos első kisjátékfilmjének forgatásakor is Ön áll majd a kamera mögött…

 

Ákos gyerekkori vágya a filmrendezés, ami érezhető is rajta minden forgatás alkalmával, amelyeken elképesztő energiával működik és van jelen. Az idők során egyre sűrűbben emlegette, hogy egyszer majd filmet is csinálunk közösen. Mivel nem akartam csalódni, nem éltem bele magam igazán ebbe a dologba. Hál’ istennek, neki lett igaza, ugyanis amikor megkapta a lehetőséget egy saját novellájának a megfilmesítésére, engem kért fel a képi megvalósításra.

 

 

Noha a videoklipek, koncertfilmek forgatása terén nem is kevés tapasztalatuk volt, mozicsinálásban – még ha „csupán” kisjátékfilmről is volt szó – kezdőknek számítottak. Mi volt nagyon más azokhoz a dolgokhoz képest, amiket a videoklipek készítésénél megszoktak?

 

Valójában mindketten elsőfilmesek vagyunk. A stáb két gárdából tevődött össze: a kameracsapat és a világosítók ugyanazok voltak, akikkel a klipeket is szoktuk forgatni. A másik része viszont olyan veterán filmesekből állt, akiket a producerünknek, Hábermann Jenőnek köszönhetünk, és akik óriási nagyjátékfilmes rutinnal rendelkeztek. A munkálatok során rájöttünk, egy kisjátékfilm előkészítése lényegében ugyanannyi időt és energiát követel meg, mint egy nagyjátékfilm: temérdek egyeztetés, terepszemlék, casting, ruha-, maszk- és kamerapróba, díszletátvétel, kellékelfogadás és még hosszan sorolhatnám. A forgatáson pedig nincsenek multifunkciós emberek, mindenkinek megvan a feladata, és csak azzal foglalkozik. Mindenre volt idő – alaposan bevilágítani, lepróbálni a kameramozgásokat, a szükséges korrekciókat elvégezni –, amikre egy klipforgatáson alig-alig.

 

A magyar film napjához kapcsolódóan komoly elismerésben volt része, hiszen a Magunk maradtunk fényképezéséért átvehette a Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Díjat. Meglepődött?

 

Váratlanul ért. Főként azért, mert ez a film – hogy úgy mondjam – nem trendi, nem illeszthető be a ma divatos alkotások közé, hiszen egy negyven vagy inkább ötven évvel ezelőtti filmnyelven szól a nézőhöz. Ahogy egy neves szakember jellemezte, olyan, mint egy képeskönyv. Olyasmit pedig, mint a film képi világát nagyban meghatározó lassított arcközelik, manapság csak rendkívül ritkán láthatunk a mozivásznon. Mindezek miatt tényleg az esélytelenek nyugalmával mentem el a díjátadóra, ahol így valódi, ám nagyon-nagyon jóleső meglepetésben volt részem.

Juhász Viktor 2

Tudom, hogy a filmjük egyfajta tisztelgés is azon rendezők és operatőrök előtt, akik Ákosnak, illetve Önnek a példaképei. Épp ezért kérdezem: kiknek a munkásságát becsüli a legjobban?

 

Szerintem minden operatőr példaképe – az enyém pláne, hiszen egri illetőségű – Illés György, aki a szakma legnagyobb alakja világviszonylatban is. Oscar-díjas, világhírű operatőrök tanultak tőle, így az általam kapott díj névadói, aztán Koltai Lajos és Badal János, aki Jean Badal néven csinált hihetetlen karriert Franciaországban, és még sokáig folytathatnám a felsorolást. Illés Györgyöt egyébként nem csak az egyedi hangulatú képeiért és azokért a remek alkotásaiért becsülöm, amiket a neve fémjelez, vagy azért az oktatói munkájáért, amellyel egy nemzetközileg is elismert operatőri iskolát teremtett a semmiből, de azért is, mert – függetlenül attól a hírnévtől, amire szert tett – élete végéig megmaradt egy közvetlen, hétköznapi embernek, és itt most az „ember” szavunkat csupa nagybetűvel írnám. És valóban, ahogy Ön is említette, a kisjátékfilm egy tiszteletteljes főhajtás is a nagy elődök előtt, hiszen fellelhető benne Sára Sándor vagy Tóth János képi világának hatása, de az is meglátszik, hogy milyen hatással volt Ákosra Wim Wenders, Andrej Tarkovszkij, vagy éppen Huszárik Zoltán és Makk Károly.

 

A végére hagytam a legnehezebb – de az is lehet, hogy a legkönnyebb – kérdést, jelesül, hogy miért szereti a mesterségét…

 

Akár egy dalt hall az ember, akár egy forgatókönyvet olvas, mindenkor megszületik benne egy képi világ, amit aztán megkísérel az elképzeléseihez hűen megvalósítani. Ha magasztosabban szeretném megfogalmazni, azt mondanám, az alkotás teremtő ereje az, ami miatt szenvedéllyel tudom űzni e mesterséget. Hogy valaminek a hatására megszületik egy teremtő gondolat, ami addig nem létezett, majd mindebből valóság lesz. Láthatóvá, hallhatóvá válik, s – ami a legfontosabb – érzelmeket vált ki emberekből, hatással van rájuk, egyszóval: működik. Szívből kívánom, hogy ezt mindenki tapasztalja meg a saját munkája során, mert ez az, amiért érdemes csinálni.

További érdekes cikkek az Egri Magazin augusztusi számából ITT olvashatók.

(Fotók: Egri Magazin)

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló