Eger karácsonyfája ismét kerestetik
Szőcs Arturt nevezte ki a Gárdonyi Géza Színház élére az egri közgyűlés, miután a többségben lévő Egységben a Városért frakció előzőleg elutasította Blaskó Balázs jelenlegi direktor kinevezését. A Fidesz-frakció Szőcs ellen szavazott és Blaskó mellett állt ki.
Az Egri Ügyek többször beszámolt róla, hogy a Gárdonyi Géza Színház igazgatói pályázatait elbíráló bizottság döntése szerint Blaskó Balázs jelenlegi direktor pályázata bizonyult a legjobbnak, azonban Mirkóczki Ádám polgármester szerint szakmailag egy másik pályázó, Szőcs Artur pályázatát minősítette a legalkalmasabbnak a testület, ami a Fidesz-frakció szerint nem igaz. A bíráló bizottságban többségben voltak az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) és tanácsadó testületének delegáltjai, pedig a színházat csak 50 százalékban finanszírozza a kormány, a büdzsé másik felét az egri önkormányzat fizeti. A közös fenntartás miatt így a törvény értelmében a két félnek meg kell egyeznie az igazgató személyéről, különben a teátrum bukja az állami támogatást.
A Fidesz frakcióvezetője, Oroján Sándor szerint ezzel a döntésével megszegte az Emmi-vel kötött szerződést, így a színház el fogja veszíteni a mintegy 300 millió forintos állami támogatást. Mirkóczki Ádám polgármester szerint a döntés automatikusan nem jelenti a támogatás elveszítését, hanem a szerződés alapján újra kell tárgyalni a közös fenntartást. A városvezető hétfőn azt mondta egy sajtótájékoztatón, ha a kormány ragaszkodik Blaskó Balázs kinevezéséhez, akkor az önkormányzat lemondana a színház fenntartásáról és teljes egészében az államra bízná azt.
Ha ragaszkodnak Blaskó kinevezéséhez, átadná a kormánynak a színházat Eger polgármestere
Mirkóczki Ádám sajtótájékoztatón számolt be a Gárdonyi Géza Színház igazgatóválasztása körüli háború újabb fejleményeiről. Normális esetben a színházigazgatói pályáztatás sikeres lebonyolításáról kellene most beszámolnom, de most sajnos teljesen másról van szó - kezdte szerdai sajtótájékoztatóját Mirkóczki Ádám egri polgármester a Városházán, majd őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt Kelemen Csaba színész családjának.