2024. április 19., Emma

Eger ügye

#eger #markhot ferenc kórház #fejlesztés

Stroke-on átesett betegek kezelését segítik majd az egri kórházba érkezett új ágyak

MTI 2021.01.19. 16:26

70 milliós eszközfejlesztés valósult meg.

Új ágyak érkeztek az egri Markhot Ferenc kórházba az Országos Kórházi Főigazgatóság kiemelt pályázati programján keresztül – tudatta az intézmény sajtóreferense kedden az MTI-vel.

 

Szegedi Erzsébet tájékoztatása szerint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Egységes ápolási eszközpark kialakítása című projektjének részeként beszerzett újabb húsz, korszerű ágyat a kórház neurológiai osztályán helyezik el, segítve ezzel a stroke-on átesett betegek szakszerű kezelését, mielőbbi gyógyulását, valamint a szakdolgozók munkáját.


Az eszközök mindegyike elektromos vezérlésű, felfekvés elleni matraccal ellátott, közülük öt magas színvonalú, intenzív betegellátást támogató, multifunkciós kiegészítőkkel is felszerelt.  


A sajtóreferens emlékeztetett: a mostani, közel 70 millió forint értékű fejlesztésen kívül tavaly 137 modern, beépített infúziós állvánnyal is rendelkező ágyat kapott az egri intézmény, melyeket az intenzív betegellátásban: a kardiológiai, az ortopédiai és a traumatológiai osztályon helyeztek el.

 

korhazi-agy-markhot-tv-eger
Kép forrása: TV Eger

 

 

(Indexkép: Komka Péter /MTI)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló