Páros lábbal akart beleszállni az egri DK a Rádi Pékségbe, a cég jogi lépéseket tesz

"Tiltakozunk az ellen, hogy a Rádi Pékség pofátlanul megkárosítja vásárlóit és dolgozóit!" – áll a DK közleményében, amit a közösségi oldalukra raktak ki és küldött meg részünkre Balla Péter szervező.
Szerintük Eger egyik legismertebb péksége gátlástalanul átveri vevőit továbbá a legalapvetőbb munka- és fogyasztóvédelmi előírásokat sem tartja be és arra kényszeríti a dolgozókat, hogy verjék át vásárlóikat. A legelemibb higiénés körülményeket sem biztosítva a termékeik előállítása során.
A közleményük mellé képeket is csatoltak, amik alapján - korábban még ÁNTSZ vizsgálatot – jelenleg már Nébih vizsgálatot követelnek.
Kérdéseinkre válaszolt a Rádi Pékség. Kiemelték, hogy értetlenül állnak az eset előtt. Semmilyen alapja nincs a DK támadásának, a közölt képeken csak leselejtezett alapanyagok, továbbá olyan beszállítók által küldött termékek láthatók, melyek hibásak voltak, ezért visszaküldésre és megsemmisítésre kerültek, így azok nem is kerülnek forgalomba, vagyis a vevőket sem verhetik át.
A cég válaszában jelezte, hogy a szükséges jogi lépéseket már meg is tették.
indexkép: Rádi Pékség facebook