2024. március 28., Gedeon Johanna

Eger ügye

Nyitrai beígérte az egri elkerülő utat, ami talán fontosabb, mint az M25

EÜ/MTI 2019.11.30. 00:00

Még csak a beruházás tervezése indulhat el. Pedig az autópályán Egerbe érkező, de a 25-ösön tovább Ózdnak tartó átmenő forgalom bizony keményen érintheti a várost.

 

Megépülhet az Egert elkerülő út, hamarosan elkezdődhet a beruházás tervezése - mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

 

A műsorban arról beszéltek, hogy hétfőn átadták az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóutat. A két ütemben megépült, 19 kilométeres szakasz mintegy 50 milliárd forintba került.

 

Nyitrai Zsolt elmondta: az új cél, hogy az Egert elkerülő út is megépüljön, amelynek megvalósításában ugyancsak számíthatnak a kormány támogatására - fűzte hozzá Nyitrai Zsolt.

 

 

A fideszes képviselő sajnos arról nem beszélt, hogy az M25 megépülésével Eger új problémák elé nézhet. Bár az Egerbe érkezők (és az onnan távozók) hamarabb érhetnek el Budapestre és Debrecenbe, ám ez nyilvánvaló lesz a 25-ös úton, Ózdon keresztül a szlovák határ irányába tartó vagy onnan érkező személy-, és teherforgalom számára is. Így pedig az M25-ös miatt ugyan csökken Kerecsend és Kápolna terhelése, ám Eger átmenő forgalma növekedhet. Ezen pedig csak a szintén régóta vágyott egri elkerülő út segíthet csak.

 

M25-ös átadó: ennyit ér egy polgármester Nyitrai Zsoltnak, ha ellenzéki? - VIDEÓ

 

2025-ben kezdhetik építeni az egri elkerülőutat

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló