Skip to main content
2025. május 19., Hétfő, Ivó, Milán névnap

2023. jan. 03. Kedd, 09:41 | Csarnó Ákos | Eger ügye

Nem nyithatott ki a bezárt két egri posta

Vagy nem is tárgyaltak róla vagy nem volt rá pénz.

Korábban írtunk arról, hogy a Magyar Posta Zrt.  – mindenféle egyeztetések nélkül – úgy döntött, hogy több településen is bezárja postahivatalait. Ez Heves megyében nyolc bezárást jelentett, ebből kettő Egerben: Vallon úton és Felnémeten.

Kiderült azonban, hogy tárgyalások folynak egyes települések vezetői és a Posta között, hogy több postahelyiség újra nyithasson. Kérdést küldtünk a Postának, hogy a bezárt környékbeli posták megnyithatnak-e, illetve mely önkormányzatokkal egyeztettek.

Ezt a választ kaptuk:

A Magyar Posta Zrt. új vezetése az elmúlt másfél hónap alatt intenzív és konstruktív tárgyalásokat folytatott az önkormányzatokkal a posták újranyitásával kapcsolatosan. 

Ezeknek a tárgyalásoknak az eredménye, hogy január elején országszerte számos posta nyithat ki újra. A Magyar Posta vezetése azonban az érintett önkormányzatokkal még folytatja a tárgyalásokat, így jelenleg további információkat nem áll módunkban megosztani.

Ebben megértését kérjük.

Egyúttal jelezzük, hogy a tárgyalások eredményéről a Posta tájékoztatni fogja a közvéleményt.

Hangsúlyozzuk, hogy a Magyar Posta számára továbbra is  kiemelt feladat a lakosság részére a legmagasabb minőségű postai szolgáltatások nyújtása.

A Magyar Posta Zrt. az alábbi tájákoztatást tette közre:

A Társaság új vezetősége az elmúlt másfél hónapban intenzív és konstruktív egyeztetéseket folytatott le azon postahelyek vonatkozásában, amelyek esetében egyrészt az érintett települések vezetői a Magyar Postához fordultak, másrészt amelyek az egyetemes postai szolgáltatásra vonatkozó európai és hazai szabályozás alapján a postai alapszolgáltatás keretein túlmutatnak.

A tárgyalások értelmében abban az esetben, ha az érintett települések vállalták, hogy az adott posták üzemelésére vonatkozó szolgáltatásért előre meghatározott díjat fizetnek, úgy megállapodás született a postahelyek további működtetéséről.

Mivel a települések listáját nem adta közre a Posta és az egri polgármester sem nyilatkozott az ügyben (de egyik képviselő sem), hogy tárgyaltak volna, a rendelkezésre álló tények alapján kijelenthető, hogy nem nyit újra a két bezárt egri posta.

A bezárt nyolc megyei postából amúgy kettő kinyit, a mátrafüredi és a hatvani (újhatvani) postahivatal.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!