Skip to main content
2025. április 18., Péntek, Andrea, Ilma névnap

2023. május 22. Hétfő, 10:22 | Csarnó Ákos | Eger ügye

Nem jöhetne akkumulátorgyár Egerbe!

Csak ha az egriek úgy akarják.

Csütörtökön ismét összeül a város Közgyűlése, hogy több napirendi pontot is megvitasson. Ezek közül az egyik, a 31. sorszám alatt azzal a kérdéssel foglalkozna, hogy az ország sok településével ellentétben Egerbe ne kerülhessen úgy veszélyes és vízpazarló gyár, hogy arról az egrieket meg ne kérdezték volna.

A Komlósi csaba képviselő által jegyzett előterjesztés szerint a klímaválság nem csak a világ minden pontján, de Magyarországon, így Egerben is érezteti hatását. A világ édesvíz készletei csökkennek. Egerben hálásak lehetünk azért, hogy természeti adottságainknak köszönhetően – normális időjárási körülmények alatt – nem kell szenvednünk vízhiánytól. Ugyanakkor erre a vízkincsre, környezetünkre, városunkra, az itt élő lakosokra kötelessége a város vezetésének vigyáznia.

Egerben már volt kísérlet veszélyes gyár telepítésére, szerencsére azonban nem valósult meg. Napjainkban egyre több településen tiltakozik a lakosság akkumulátorgyártó cégek, vagy az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó vállalatok telepítése ellen. Kívánatos Eger szempontjából, hogy ne érkezzenek nagy víz, vagy áramigényű gyárak, veszélyes üzemek vagy olyanok, mely a klímaváltozás felgyorsulását segítik elő.​

A természeti kincseink megóvása szempontjából különös figyelmet kell fordítanunk termőföldjeinkre. Ezért fontos, hogy olyan beruházások, melyek termőföldjeink csökkenését eredményeznék, nem érkezhetnek városunkba.

Mindazonáltal a népfenség elve egy megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen intézmény, ebből fakadóan minden ilyen esetben népszavazáson kell kikérni az egri választópolgárok véleményét.

A képviselőknek el kell fogadniuk a javaslatot, azután léphet életbe a tiltás.

Korábban portálunk szavazást indított olvasóink körében arról, hogy miként látják egy akkumulátorgyár Egerbe telepítésének tervét. 

A válaszok egyértelműek és döntőek voltak, 64 %-a szerint ide nem kell akkumulátorgyár. Mindösszes 14%-nyi szavazat áll egy esetleges megvalósítás mellett.

 

indexkép: tscp.hu

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!