Skip to main content
2026. április 12., Vasárnap, Gyula névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Eger ügye

Nem adott választ a minisztérium, hogy bezárják-e Egerben a Móra Ferenc Tagiskolát

Bár az idén ősszel kezdődő tanévet biztosan befejezhetik a diákok az intézményben, minden más homályban maradt.

Írásbeli kérdéssel fordult a közoktatásért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumához az egri Móra Ferenc Tagiskola jövőjével kapcsolatban Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője. Az Egri Ügyek is beszámolt róla, hogy egy civil szervezet, az iskolás gyerekek hátrányos megkülönböztetése ellen küzdő Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány pert indított és nyert a bíróságon, mivel szerintük a Móra Ferenc Tagiskolában szegregációs oktatás zajlott.

Pontosabban az intézménybe a városi átlagnál jóval nagyobb arányban jártak halmozottan hátrányos helyzetű, magatartási és tanulási problémákkal küzdő, sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek, ami az alapítvány értelmezésében a gyerekek elkülönítését jelentette az ilyen problémákkal nem küzdő gyerekektől, akik Eger más intézményeiben tanultak (A képen a Móra Ferenc Tagiskola).

Azonban míg például Gyöngyöspatán az alapítvány teljes joggal lépett fel a cigány tanulók hátrányos megkülönböztetése ellen, addig a Mórában a szülők szerint éppen a gyerekek érdekét szolgálta, hogy az iskolában lehetőség volt kislétszámú osztályokban foglalkozni az SNI-s tanulókkal, akikkel normális iskolai osztályokban nem lehetett volna. A bírósági ítéletre azonban az Emberi Erőforrások Minisztériuma felügyelete alá tartozó Egri Tankerület huszáros megoldással válaszolt: úgy döntöttek, hogy 5 év alatt bezárják az iskolát, nem indítanak új osztályokat.

Ungár Péter emiatt egyebek közt arról kérdezte a tárcát, hogy miért nem lehet elkerülni a Móra bezárását és mi fog történni az ott tanuló SNI-s gyerekekkel. A tárca nevében Rétvári Bence államtitkár válaszolt, aki válaszában lényegében semmilyen plusz információt nem árult el, csupán azt, hogy egyeztetések zajlottak a minisztérium és az Egri Tankerület között, továbbá biztosítani fogják az SNI-gyerekek szakszerű oktatását is. Emellett annyit is közölt Rétvári, hogy a 2020/2021. tanévtől, vagyis idén ősztől kezdődően még a jelenleg a Mórában tanuló diákok mindegyike az intézményben folytathatja a tanulmányait. Vagyis azt, hogy a tervezett, öt év alatt végbemenő bezárás megvalósul-e, nem derült ki válaszából.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!