2021. szeptember 16., Edit

Eger ügye

#egerplusz #eger #tűzoltók #verseny

Újra az egri tűzoltónő bizonyult a legerősebbnek az országos versenyen

Barna Benedek 2021.09.05. 14:44

Megőrizte a címét Istványi Nóra.

 

Immár harmadszor adott otthont Vas megye a "TFA-FCC HUNGARY-Bük", az ország legerősebb tűzoltója versenynek szeptember 3-án, pénteken.

 

A katasztrófavédelmi honlap beszámolója szerint a fővárosból és az ország szinte minden megyéjéből neveztek hivatásos, önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltók, körülbelül száz versenyző mérte össze kitartását és sporttudását a büki gyógyfürdő előtti parkolóban egy év kihagyás után.

943125

A versenyzőknek izzasztó feladatok sorát végrehajtva kellett bizonyítaniuk rátermettségüket, állóképességüket. Az első pályát a női és férfi versenyzők egyaránt légzőkészülékben teljesítették. Itt a Firefighter Combat Challenge névre hallgató speciális akadálypálya egyes elemeit kellett megoldaniuk, a többi között egy nyolcvan kilogrammos bábut kellett elhúzniuk. Fél óra pihenést követően a másik pályán folytatták a versenyt, az itt megadott versenyfeladatokat már légzőkészülék nélkül kellett végrehajtani.

 

Az akadályokat a legtöbb versenyző sikeresen teljesítette, mindezzel tanúbizonyságot téve arról, hogy milyen állóképesség és kitartás jellemzi a tűzoltókat, legyenek hivatásosok, önkormányzatiak, önkéntesek vagy létesítményiek. A legfőbb rivális az idő volt, hiszen mindenki a legjobb eredményre törekedett a legrövidebb idő alatt. A két időeredmény összeadódott, így alakult ki a végső sorrend.  

943129

A szervezők a rendezvényre kilátogató nézőknek is színes programokat kínáltak: a népi fajátékok mellett az Országos Tűzmegelőzési Bizottság füstsátrában kipróbálhatták a légzőkészülék használatát, a korlátozott látási viszonyok közötti tájékozódás nehézségeit, emellett a Magyar Honvédség, a rendőrség, a polgárőrség és a Magyar Autóklub is készült statikus bemutatókkal.

 

A versenyen a nőknél 30 év alatt ezúttal is az egri tűzoltó főhadnagy, Istványi Nóra hódította el az elsőséget (akárcsak 2019-ben), aki emellett Siska Odett tűzoltó főhadnaggyal és Csoma Beatrixszel a "legjobb női csapat" címet is elnyerte (a részletes eredmények IDE KATTINTVA elérhetők). Istványi Nóra a verseny kapcsán az egerhirek.hu-nak úgy nyilatkozott, annak ellenére sikerült megőriznie az ország legerősebb női tűzoltója címet, hogy az elmúlt időszak felkészülése nem teljesen erről szólt, és sokakhoz hasonlóan őt is próbára tette az elmúlt 1,5 év.

943152
Istványi Nóra (középen) megőrizte a címét.

Az eredményhirdetést követően pedig az ünneplésé és a kikapcsolódásé lett a főszerep, a színpadon a büki Ablánc Gyermek Néptánc Csoport lépett fel, majd a Pannónia Allstars SKA Orchestra és az Ocho Macho zenekar adott ingyenes koncertet.

 

(Fotók: Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló