Skip to main content
2025. május 14., Szerda, Bonifác névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | Egri Ügyek | Eger ügye

Komlósi: kiállunk a tanárok mellett!

Ráadásul három éve nem lép az önkormányzat a helyi oktatás ügyében.

Korábban is megfogalmazták, hogy a közoktatás problémáinak megoldása, csak az érintettek széleskörű bevonásával lehetséges, azaz minden szereplőnek, pedagógusoknak, szülőknek, diákoknak, szakmai szervezeteknek, szakszervezeteknek, fenntartónak-működtetőnek, az önkormányzatok és a kormányzat képviselőinek egy asztalhoz kell ülnie. Ezt Komlósi Csaba az LMP egri önkormányzati képviselője emelte ki mai sajtótájékoztatóján.

Az LMP üdvözli a közel ötven szakmai és civil szervezet által megalakított Civil Közoktatási Platform létrejöttét! 

Ennek érdekében már 2013 tavaszán több településen, így Egerben is javaslatot nyújtott be a párt Települési Oktatási Kerekasztal létrehozására. A kezdeményezést a helyi kormánypárti többség akkor elutasította - mondván, hogy nem állják meg a helyüket az állami fenntartásba vett oktatási intézmények működésével kapcsolatos kritikák - illetve olyan mértékben módosította, hogy annak éppen a lényege veszett el. Nincs tudomás arról, hogy végül ezt a módosított határozatot a felelősként kijelölt személy, Habis László végre hajtotta volna!

(333/2013. (V.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a nevelési-oktatási feladatok összehangolása és az intézményrendszer hatékony működése érdekében az intézményfenntartók részvételével Városi Oktatási Egyeztető Fórum létrehozását javasolja. Felhatalmazza a polgármestert, kezdeményezze, hogy a városban működő intézmények fenntartói biztosítsák képviseletüket az Egyeztető Fórum munkájában. Az Egyeztető Fórum dolgozza ki saját működési szabályait. Felelős: Habis László polgármester Határidő: 2013. augusztus 31.)

Az LMP és Komlósi Csaba továbbra is úgy látja, hogy az oktatáspolitikát csak közösen lehet megváltoztatni és az oktatás szereplőinek összefogásán és kitartásán múlik, milyen szintű változásokat tudunk végre hajtani az oktatási rendszerben. 

Egerben is több oktatási intézmény csatlakozott a miskolci kezdeményezéséhez (ezekről többször is tudósítottunk pl. itt vagy itt), ami azt mutatja, hogy az egri iskolák is részt követelnek a változások előidézésében, tehát az LMP korábbi javaslatai a Települési Oktatási Kerekasztal felállítására újra aktuálisak.

Az LMP is több javaslatot megfogalmazott a jelenlegi helyzet megoldására.

1. Amelyik önkormányzat kéri, az kaphassa vissza az iskoláját (ha és amennyiben a megfelelő állami támogatással képes fenntartani az intézményt). Eger legyen újra iskolafenntartó város!

2. Az iskolaigazgató-választást vissza kell adni az önkormányzatoknak, de döntésekben a pedagógusok, szülők és diákok véleményének is hangsúlyosan meg kell jelennie. Az egrieknek legyen beleszólásuk abba, hogy kik vezetik iskoláikat! 

3. A pedagógusoknak a jelenleginél sokkal nagyobb lehetőségük legyen a helyi tantervek, tankönyvek és módszerek megválasztásában. Bízzunk az egri pedagógusokban!

4. A féloldalas béremelést és életpályamodellt korrigálni kell! A nevelést-oktatást segítők (dajkák, iskolatitkárok, laboránsok, informatikusok, könyvtárosok stb.) teljesen kimaradtak a béremelésből, fizetésük 8. éve egy forinttal nem emelkedik! 

5. A munkakörülményeket javítani kell! A közoktatásból éves szinten 200 milliárd forint hiányzik, ezért is került válságba az intézményrendszer működtetése. A közoktatásból kivont pénzeket vissza kell pótolni! Eger városa számára is biztosítani kell a szükséges forrásokat az iskolák fenntartásához.

6. Elfogadhatatlan, hogy a pedagógusok óraterhe nagymértékben nőtt, aki tisztességesen fel akar készülni az óráira és egyéb teendőit is el akarja látni, az heti 50-60 órát is dolgozik! Elfogadhatatlan a diákok túlterhelése is, hogy már egy 13-14 éves diáknak is akár heti 35-40 órája van. A pedagógusok és diákok terhelését felül kell vizsgálni!

De nem elég a mostani működési válság megoldása, a rendszer alapvető vonásait is újra kell gondolni! A 21. század oktatási rendszerének és pedagógusainak kreatív, magukat minden helyzetben feltaláló, a jelen és a jövő kihívásaira választ adni tudó diákokat kell nevelnie nempedig önálló gondolkodásra és problémamegoldásra képtelen bábokat. Ez az egriek, ez azország, ez mindannyiunk érdeke – zárta a sajtótájékoztatóját Komlósi Csaba.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!