2021. május 11., Ferenc

Eger ügye

#fejlesztés #egal #egrix #szórakozóhely #sportpark

Így rohadt szét az egykori EGAL-EgriX területe, ahova több száz milliós felújítást ígértek (FOTÓK)

Keller Richárd 2021.04.20. 19:04

Az előző városvezetés boldogan beharangozta az átépítést, de az ígéretükből nem lett semmi. A váltás után sincs érdemi fejlemény, az önkormányzat megkeresésünkre annyit közölt, ha lesz majd valami érdekes, szólnak.

Hosszú évek, de inkább évtizedek óta az az ember érzése, hogy nem igazán tud mit kezdeni az éppen aktuális egri városvezetés a fiatalokkal. Hangzatos szólamokra mindig volt erő és lehetőség, de valahogy sosem volt érdemi lépés a fiatalok egy jelentős részének a kérésére: változzon egy kicsit úgy a város, hogy számukra is élhetőbb legyen. Ennek a párbeszédnek volt része az egykori EGAL Cult Club és EgriX helyzete és az ingatlanegyüttes, amely gyakorlatilag mára az évek alatt szétrohadt. Régóta az enyészet áll nyerésre az egykor szebb napokat is látott komplexum területén, holott több éve már, hogy nagy fejlesztéseket álmodtak meg ide.

 

Mostani cikkünkben azt járjuk végig, hogyan jutott idáig az egykor népszerű alternatív szórakozóhely és a sportpark területe, mit ígért az előző városvezetés és mi van jelenleg azzal a több száz milliós beruházással, amit ide terveztek. Illetve mutatunk nagyon sok fotót arról, milyen lehangoló látvány az egri belváros szomszédságában lévő terület.

egrix_01-11
Fotók: Keller Richárd

A Széchenyi utca végén, a Rác templom tövében található területen működött egykor az EGAL Cult Club, amely korábban a Más Klub és az Alternatív Zenei Klub nevet is viselte. A fiatalok által egykor nagyon kedvelt, anno az év vidéki klubjának is megválasztott, közel 400 négyzetméter alapterületű pincerendszerrel rendelkező hely 2006-ban megújult, majd mellette kiépült egy ifjúsági közpark, valamint egy sportpark is. Néhány városatya már akkor is felhúzott szemöldökkel tekintett a sikeres kezdeményezésre, melynek eredeti célja az volt, hogy valós alternatívát nyújtson a hagyományos szórakozóhelyek és művelődési intézmények mellett, egyfajta kreatív alkotóműhelyként, bemutatkozási fórumként is működve.

 

Végül 2011-ben sikerült is teljesen ellehetetleníteni a működésüket, az akkori fideszes városvezetés bezáratta a kultikus helyet a hozzá tartozó extrémsport-parkkal együtt. Azóta csak az enyészeté a romos telek, ahol három épületet is lebontottak a közelmúltban, illetve majdnem a tűz is elemésztette az egyik épületszárnyat.

 

egrix_01-16

 

Az ígéret már megvolt

 

Az utóbbi években egyetlen kapavágás sem történt a területen, holott elvileg anyagi forrás lenne a rendbetételére. Már több mint két éve jelentette be az akkori fideszes városvezetés, hogy családi park készül a területen. (Hogy önmagában mit is gondolhatott a fiatalok igényeiről Habis László és csapata, amikor kitalálták, hogy az egykoron alternatív szórakozási lehetőségeket nyújtó helyet „családi parkká” alakítják, azt most hagyjuk.)

 

„Olyan találkozóhelyet képzeltünk el itt, ahol összejöhetnek a fiatalok, ám a kisgyermekes családok, vagy akár a nagyszülők és unokáik számára is lehetőséget adunk a szabadidő hasznos, közös eltöltésére” – állt a Városháza 2019-es tájékoztatásban, amelyben közölték, hogy a korábban EgriX, EGAL néven üzemeltetett extrémsport-pálya és szórakozóhely teljes rehabilitációját tervezik. A pince az önkormányzat elképzelései szerint „remek helyszín lehet a kedvelt szituációs, csapatépítő aktivitások számára”.

 

Ez is a tájékoztatóban szerepelt: „A szükséges bontásokat követően egyrészt létrehozunk egy találkozóhelyet fákkal és padokkal, másrészt új ingatlanrészek épülnek, illetve megtörténik a sportpálya területének átalakítása, a pályaszint kialakítása. A sportlétesítményt szabványos rámpákkal, félcsővel és más, mobil eszközökkel szereljük fel, s a pályának fedett része is lesz, amit kedvezőtlen időben is használhatnak a fiatalok”.

 

egrix_01-4

 

A projekt teljes költségvetése a Rác templommal együtt bruttó 590 millió forint (lenne). Ez magába foglalja a felépítményeknél és a parknál szükséges felújításokat és az új épületrészek építését. A megmaradó épületszárnyban a tervek szerint kialakítottak volna egy kerékpáros szaküzletet is, amely alkalmas a kölcsönzésre és kisebb szervizigények fogadására, az extrémsportok és az érdeklődő turisták kiszolgálására. A szabadidőpark a családok számára is vonzó, kültéri élményelemekkel-, valamint egy vendéglátóegységgel gazdagodik majd – állt a hivatalos közleményben.

 

Az akkori városvezetés 2019 januárjában azt írta: a beruházás jelenleg ott tart, hogy megvannak a végleges kiviteli tervek és a jogerős engedélyek, hamarosan elindul a közbeszerzési eljárás, amely során kiválasztják a kivitelezőt. De ahogy a fotóinkon is látható: nem hogy kivitelezés nincs, de a területet sikerült odáig zülleszteni, hogy Eger egyik leglehangolóbb része lett.

 

egrix_01-7

 

„Nincs olyan hír, amit közölni tudunk”

 

Igyekeztünk megtudni, vajon az 590 millió forintos pályázati forrásból az a rész, amelyet a volt EGAL-EgriX területének átépítésére szántak, az új városvezetés rendelkezésére áll-e, és ha igen, hogy áll a beruházás tervezése. Ezt a választ kaptuk a Városházától:

„A projekt valóban folyamatban van, azonban egyelőre nincs olyan hír, amit közölni tudunk vagy érdekes lehetne. Kérem, hogy ezzel a kérdéssel később keressen meg minket, illetve, amint új infónk van a témában, azt természetesen megküldjük Önöknek is”.

 

egrix_01-17

 

Megpróbáltunk aztán az Egri Városfejlesztési Kft.-nél is érdeklődni, hiszen honlapjukon ezt láttuk a projekt címsora mellett: „tervezés alatt”, de ők aztán átirányítottak minket újra a Városházához, így a kör bezárult. Kérdeztünk még több önkormányzati képviselőt a városvezető frakcióból, de ők még annyit sem tudtak az egészről, hogy folyik a tervezgetés.

 

Még több fotóért katintson a lenti galériánkra:

 

#GALLERY_64#

 

A napokban bemutattuk azokat a legfontosabb helyeket, amelyek Eger szégyenfoltjaiként is jellemezhetők. Cikkünkben szavazni is lehet arról, hogy városképileg melyek a legzavaróbbak. A cikkért, sok-sok fotóért és a szavazásért KATT IDE!

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló