2021. december 5., Vilma

Eger ügye

#eger #vasútállomás #dobó tér #tüdőgondozó #petró-villa #lenkey-ház #hibay károly utca

Ezt kell látniuk a turistáknak? – Ezek Eger legocsmányabb épületei, telkei

Keller Richárd 2021.04.18. 00:20

Az ország egyik legszebb városának is vannak sötét foltjai. Összegyűjtöttük a legzavaróbbakat, cikkünk végén szavazhat is.

Szombaton közöltünk sok-sok fotót és egy beszámolót az Érsekkert mellett lévő, rettenetes állapotban lévő épületről. Az egykor impozáns villa, majd a volt Tüdőgondozó épülete mára már Eger egyik szégyenfoltja lett, amely a belváros közvetlen környezetében rontja a városképet.

 

A hevesi megyeszék központjában vagy valamely kiemelt helyén számos olyan épület és telek található, amelytől enyhén szólva sem lesz jobb hely Eger. Ezek egy jelentős része nem városi vagy egyéb köztulajdonban van, több közülük magánszemélyekhez vagy cégekhez tartozik. Cikkünkben bemutatjuk, melyek a legfeltűnőbb romos épületek, elhagyatott, ocsmány telkek Eger olyan területein, ahol sok turista fordulhat meg.

 

(Minden fejezet végén képgalériáinkat is átlapozhatja, bennük sok-sok fotóval, a felsorolásunk végén pedig szavazhat arról, hogy városképi szempontból véleménye szerint melyik a legzavaróbb helye Egernek.)

 

1. Régi dicsőségünk, hol késel? Omladozó falak poraiba vész a Lenkey-ház

 

Ha van, ami igazán fáj az egrieknek, az az egri honvédtábornok házának méltatlan állapota. Lenkey János szülőháza évek óta katasztrofális állapotban van. Életében Petőfi még meg is énekelte az egri hőst, házáról ma már inkább egy másik legendás versét publikálná a lánglelkű költő:

 

Roskadófélben van a ház,
Hámlik le a vakolat,
S a szél egy darab födéllel
Már tudj' isten hol szalad;

 

lenkey_haz_01-10

 

Bár az évek során felújítási ígéretek garmadáját kapták az egriek, egyelőre csak az enyészet dolgozik a Lenkey-házon, bár az elég szorgalmasan. Utoljára konkrét dátum hat éve hangzott el: 2015. március 15-én ugyanis október 23-ára ígérte Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, hogy a mártírhalált halt tábornok szülőháza múzeummá alakul, felhalmozva benne a Rákóczi-szabadságharc, a 48-as és az 56-os forradalom relikviáit. Pályázati forrás híján azonban ebből semmi nem lett, és bár először csak „elhúzódásról” beszéltek, szép lassan és csendben elhalt a dicső terv.

 

lenkey_haz_01-2

 

Az igazsághoz tartozik, hogy a Nyitrai-Habis tandem ígérete után tavaly októberi évértékelőjében Mirkóczki Ádám polgármester is belengette az esetleges felújítást, de azóta újra mély csend honol a ház körül.

 

A helyzetet némileg árnyalja, hogy kitűnő honvéd tábornokunk szülőháza 2015 áprilisáig magántulajdonban volt, és a tulajdonos sem végzett állag megóvó munkákat, sőt, a romos épület egy részében méltatlan módon egy élelmiszerbolt üzemelt.

 

lenkey_haz_01-5

 

Az egri önkormányzat végül 2015 áprilisában megvette az épületet 15 millió forintért, és bár 4 millió forintot elköltött állapotfelmérésre (falkutatásra, statikai vizsgálatokra), valamint a teljes rekonstrukció megtervezésére, ebből mindössze annyi valósult meg eddig, hogy leverték az épület balesetveszélyesen omladozó vakolatát, illetve cserepeket pótoltak és cseréltek, hogy az igen rossz állapotú szerkezet ne ázzon tovább. Egyelőre csak remélhetjük tehát, hogy a hazáért életét és vérét adó egri hős szülőháza nem vész örök homályba.

#GALLERY_61#

 

2. Bús düledékeiden – Évek óta rombolja a városképet a Vasút utcai romos telek

 

Nem éppen gazdag kultúrát, történelmet ígérő látvány fogadja a vonattal Egerbe érkező turistákat. Bár köveket, romhalmazt éppen láthatnak a vasútállomásról kilépve a szomszédos telken, de talán nem ilyen „történelmi” élményekre vágynak.

 

allomas_teri_telek_01-6

 

Az Állomás tér tőszomszédságában lévő, gazzal felvert, romos telek kálváriája is hosszú évekre nyúlik vissza. A terület hanyatlása az Egri Borkombinát – későbbi nevén Egervin – borpalackozójának megszűnésével kezdődött. Az elhagyott ingatlanegyüttes szépen lassan romlásnak indult, a telek pedig többször is gazdát cserélt alig egy évtized alatt. A KáSza Centrum Kft. például Aldit vizionált a telekre, és bár a romos épületek bontásába belekezdett a környéken lakók nem nagy örömére (sok volt a por és a zaj), ez a kezdeményezés hamvában holt maradt. Időközben otthonra leltek viszont a düledező épületek között a hajléktalanok, és illegális hulladéklerakóként is funkcionált a terület.

 

allomas_teri_telek_01-8

 

Az újabb tulajdonos (a ceglédi székhelyű BauTrans 2000 Kft.) végre teljesen befejezte a bontást, ám nagy ívű terve, hogy Stop Shopot hozzon ide, meghiúsult. Kérdeztük őket, hogy milyen sorsot szánnak a gazban, kőtörmelékben gazdag területnek, de a cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Cserébe egyelőre mutatunk „szép” szemetes fotókat.

#GALLERY_59#

 

3. A Dobó utca 30. szám alatti ingatlan – Korántsem panorámásak a kilátások

 

dobo_utca_30_01-6

 

Mi is beszámoltunk arról, hogy az egri vár fejlesztésére sikerült 600 millió forintot elnyernie Eger önkormányzatának, az örömhírt pedig Nyitrai Zsolt, fideszes országgyűlési képviselő kürtölte szét közösségi oldalán. A szépséghiba „mindössze” annyi: a politikus ígérete ellenére nem panorámás lift lesz, hiszen helyette a nyertes pályázati terv szerint egy, a várdomb belsejében, vagyis a várfal alatt haladó, a Dobó utca 30-as szám alatt lévő, jelenleg elhagyatott önkormányzati épületből kiinduló, belső lift valósulhat meg. A korántsem panorámás kilátásokat nehezíti, hogy – finoman szólva – maga a fogadó épület sem áll készen a beruházás elkezdésére. Fotóinkon látszik: az erősen leromlott állagú épület belső udvara is hagy egy kis kívánnivalót maga után.

#GALLERY_62#

 

4. A dr. Hibay Károly utcai telek és ingatlan – Csúnya foghíj éktelenkedik a Dobó térhez közel

 

foghijas_telek_01-2

    

Évek óta csúszik egy magántelek rendbetétele a dr. Hibay Károly utcában. Sajnos, kevés információval rendelkezünk róla, de a telek állapota azért is aggasztó, mert a foghíj csúnyán megbontja az Eger-patak partján található épületsor harmóniáját. A közeli Dobó tér miatt a turisták gyakran sétálnak el előtte az Eszperantó sétányon, és a csúfos látványt fokozza a telken máló, omladozó, félig elbontott rusnya épületrész.

#GALLERY_60#

 

5. Lassan már több vakolat lesz a földön, mint a falakon

 

tudogondozo_02b

 

A sort a már említett Petró-villával, a volt Tüdőgondozó épületével zárjuk. Felesleges ragozni, a lenti galéria mindent elárul az omladozó, csaknem 100 éves épületről. Van-e remény arra, hogy az Érsekkert melletti ingatlan ne rontsa ennyire a városképet? Valamennyi biztos van, Berecz Mátyás önkormányzati képviselő a napokban a helyszínen tájékozódott az épület erősen leromlott állapotáról, és a TV Egernek elmondta: egyelőre semmit nem lehet tenni a Tüdőgondozónak egykor otthont adó épület állagmegóvásáért, ugyanis nem az egri önkormányzat a tulajdonos, hanem a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Hozzátette: ennek ellenére próbálják megmenteni az épületet, az Egri Városszépítő Egyesület két évvel ezelőtti kezdeményezésének felújításával helyi építészeti értékvédelem alá szeretnék helyezni.

 

#GALLERY_56#

 

A fenti lista természetesen még bővíthető. Minden javaslatot szívesen látunk az egriugyek@gmail.com címünkre. Végezetül pedig egy kis szavazást állítottunk össze, nehéz lesz a választás.

 

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló