Skip to main content
2025. július 17., Csütörtök, Elek, Endre névnap

2022. ápr. 01. Péntek, 09:42 | Székely Zoárd | Eger ügye

Nyár végéig Egerben is elindulhat a helyi „bubi”

De csak két állomáson kölcsönözhetünk biciklit.

Augusztustól üzemel majd az egri kerékpár-kölcsönzési lehetőség, a rendszer később elektromos kerékpárral is bővíthető lesz – derül ki Egerinfo cikkéből.

Az egri közbringarendszer tervéről már februárban beszámoltunk, amikor kiírták a közbeszerzést.

Újabb lépés az egri közbringarendszer felé

Ahogy azt portálunk is megírta korábban, a környezettudatos közlekedés népszerűsítése céljából a közösségi kerékpározás néhány elemét kívánják megvalósítani Egerben. A Life program által támogatott HungAIRy integrált projekt kereteiben két állomást alakítanak ki, 10-10 biciklivel a Felsővárosban és a belvárosban. Bár a projektről nem tudni még minden információt, február 23-án megindították a közbeszerzési eljárást a rendszer kialakítására.

Már akkor tudni lehetett, hogy két gyűjtőállomás létesül, 15-15, összesen tehát 30 hibrid dokkolóállás kialakításával, 10-10 kétkerekűvel, érintőképernyős vezérlőoszolpokkal, valamint létrehoznak egy weboldalt és okostelefon-applikációt is a rendszer üzemeltetéséhez.

Az egyik állomás az egri kórház Árva közi portájának közelében, a piacnál, a másik a Felsővárosban, azon belül is a Kallómalom utcában, a sportpályánál lesz majd.

Az önkormányzat most azt tudatta: a HungAIRy Life integrált projekt az egyik legjelentősebb környezet- és egészségügyi probléma mérséklését, a levegőtisztaság védelmét tűzte ki célul. A program tíz város, köztük Eger, részvételével zajlik majd, a tervek szerint nyolc évig.

Tájékoztatásuk szerint a város levegőminőségének egyik legjelentősebb problémája a közlekedésből származó légszennyezés. Emiatt van szükség a szemléletformáló akciók mellett további eszközökre.

A megyeszékhelyen az egyik ilyen akció a közösségi kerékpáros rendszer kiépítése. A rendszer alapozó munkálatai elindultak, a közbeszerzési eljárás lezajlott. Az Egerinfo információi szerint a rendszer kiépítését a T-Systems Kft. nyerte el.

Címlapfotó: MTI/MTVA/Róka László

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!