Folytatódik a Kossuth Zuzsanna Szakképzési verseny

Idén harmadik alkalommal rendezi meg a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház Skill laborjában a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) az egészségügyi középfokú szakképzést folytató intézmények tanulóinak vármegyei döntőjét.
Heves vármegyéből két intézmény, az egri Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola, valamint a hatvani Széchenyi István Római Katolikus Technikum és Gimnázium 30 tanulója vesz részt a háromnapos versenyen. A diákok szituációs feladatot végeznek el és a feladathoz tartozó tevékenységeket mutatják be szimulációs eszközök használatával, szükség esetén imitátorok bevonásával.
Az első nap (január 21-én) már sikeresen lezajlott, ahol a versenyzők rehabilitációs alapismeretekből és fizioterápiás ismeretekből adtak számot. A fővédnökök Dr. Maszárovics Zoltán a Markhot Ferenc Kórház orvosigazgatója és Milibák-Veres Erika a Heves Vármegyei Szakképzési Centrum főigazgatója voltak.
A második napot Pogonyiné Kiss Irén a MESZK területi elnöke nyitotta meg köszöntőjével, majd Dr. Szabóné Kovács Andrea ápolási igazgató helyettes biztatta a résztvevőket eredményes versenyzést kívánva. Ezt követően File Sándor a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára ünnepélyesen megnyitotta a megmérettetést és bejelentette, hogy a kamara különdíjat ajánl fel a legjobban kommunikáló ápoló számára.
A mai napon az alapápolás-gondozás és a felnőttkori betegmegfigyelés témakörében zajlik a verseny.
A versenybizottság:
Elnök: Pogonyiné Kiss Irén (MESZK területi elnök)
Tagok: Dr. Szabóné Kovács Andrea (ápolási igazgató helyettes),
Nagyné Simonyi Zsuzsanna (MESZK területi alelnök)
Fővédnök: File Sándor (Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkár)