Feloldották a forgalomkorlátozást: újra járható az egri Kertész utca korábban lezárt szakasza

Ismét zavartalan a haladás.
Novemberben az egri Kertész utca egyik szakaszát lezárták az ott épülő parkolóház kivitelezőjének kérésére. A forgalomkorlátozásra azért volt szükség, hogy az épület előre gyártott betonelemeit zavartalanul beemelhessék.
A munkálatokat mostanra fejezték be, és ezt követően feloldották az útlezárást a helyszínen: kedden az egri polgármesteri hivatal arról tájékoztatta portálunkat, hogy a Kertész utca korábban lezárt, Kötő utca (Csákány utca) – Klapka utca (Maklári utcai átkötés) közötti szakaszt visszaadták a gépjárműforgalomnak, már zavartalan a haladás.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ismét a megszokott útvonalon közlekedhetnek az 5, 5A és 8 jelzésű autóbuszok
2020.12.16-án, szerdán üzemkezdettől a Hadnagy utca környékén a belváros felé igyekvő utasok ismét a szokásos buszmegállóban, a Zöld Szigettel szemben szállhatnak fel az 5, 5A, 8 jelzésű helyi járatokra. Az autóbuszok mindkét irányban újra Kertész utcában fognak közlekedni.
(Indexkép: TV Eger)
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!