2021. szeptember 17., Zsófia

Eger ügye

#egerplusz #eger #tehetségkutató #zene #fesztivál #éter plusz

Tíz zenekar és tíz Dj csillogtathatja meg a tudását az egri közönség előtt a tehetségkutató fesztiválon

Barna Benedek 2021.09.07. 13:21

Tizennegyedik alkalommal rendezik meg az eseményt.

 

Szeptember 17-én, pénteken lesz az immár 14. alkalommal megrendezett ÉTER Plusz Tehetségkutató Fesztivál döntője Egerben. A rendezvény 10 órakor kezdődik a Márai Központban, a Szépasszony-völgy szabadtéri színpadon, és 17 óráig ingyenesen látogatható.

A fesztivál népszerűségére jellemző, hogy a korábbi években 200 körül volt a jelentkező formációk száma, de tavaly, a járványhelyzet közepén is 121-en mérették meg magukat. Idén 10 zenész, előadó, valamint 10 Dj jut a döntőbe, akik a – remélhetőleg nagy számú – közönség előtt mutathatják meg magukat

– nyilatkozta az egerhirek.hu-nak Jakab Jácint főszervező.

 

A jelentkezők nagy száma garantálja, hogy a döntőbe már csak magas színvonalú produkciókkal lehet bekerülni. Az együttesek számára magas a tét, hiszen számos különdíj mellett az Öröm a Zene tehetségkutatóban folytathatják, 2+1 millió értékű fődíjért.

 

A főszervező elmondta: kiemelten fontosnak tartják, hogy olyan esélyt biztosítsanak a náluk fellépő és győztesként távozó zenekarok, előadók számára, "amely gyökeresen megváltoztatja a zenei pályán eddig betöltött szerepüket, és ezáltal az ismertség, népszerűség útjára léphetnek". Hozzátette: mindehhez professzionális technikai hátteret szeretnének biztosítani, nagy zenekaroknak járó színpadtechnikát, hogy a jelentkező együttesek méltóképpen meg tudják mutatni tehetségüket.

 

 

A zsűri tapasztalt zenészekből, producerekből áll, elnöke Temesi Berci, az MTVA és a TV2 zenei rendezője. Tagjai: Jeges Zsolt, a Mamazone Kiadó és Menedzsment Iroda vezetője, Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) főtitkára, Nyújtó Sándor, azaz Dj Newl, Knizse Péter (Dj Pryce), Kovács Ákos Dadan, Lombos Marci, dalszövegíró, producer, énekes, Vitális Péter (VITALIS), rezidens Dj, producer, valamint Cselőtei László (HammerWorld).

 

A fellépőkre a közönség tagjai is szavazhatnak majd, és akik részt vesznek a voksoláson, azok között kisorsolnak egy 2022-re szóló Sziget fesztivál belépőjegyet.

 

A tehetségkutatón részt vevők zenei produkciói után a Road együttes koncertezik.

Szeretné sok-sok gyönyörű fotót látni Egerről? Találkozzunk az Eger a legszebb város oldalunkon is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló