Skip to main content
2025. május 22., Csütörtök, Júlia, Rita névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | Egri Ügyek/Police.hu | Eger ügye

Egy fiatal lányt akartak megerőszakolni Eger belterületén

A férfi ellen már megszületett a vádemelési javaslat. Az erőszakoló tavaly augusztusban Eger belterületén akart szexuális kapcsolatot létesíteni egy 17 éves lánnyal.

Szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy egri férfi ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 18 éves L. Pál tavaly augusztus 13-a 23 óra 30 perc és augusztus 14-e 1 óra közötti időben, Eger belterületén szexuális kapcsolatot akart létesítni egy 17 éves lánnyal. Ekkor dulakodni kezdtek, a lányt a földre rántotta, azonban a sértett ki tudott szabadulni a férfi szorításából és elmenekült a helyszínről.

L. Pált a rendőrök elfogták és előállították a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd – őrizetbe vétele mellett – kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását, melyet a bíróság tavaly augusztus 16-án el is rendelt.

A nyomozók a napokban befejezett ügyet vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészség részére.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!