Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
Idén jubilált az Egri Bikavér Ünnep: a borgasztronómiai fesztivált immár huszonötödik alkalommal rendezték meg az elmúlt héten. Az időjárás ugyan időnként esőbe firdult, de Tarsoly József főszervező, az Egri Hegyközség hegybírája a Heves Megyei Hírlapnak úgy nyilatkozott, hogy ez különösebben nem zavarta meg a rendezvényt.
Tavaly a vírushelyzet miatt tavaly visszafogottabb volt a rendezvény, idén viszont már ismét a teljes formájában várta az érdeklődőket az Érsekkertben, és Tarsoly József szerint nem kellett csalódniuk: eddig 2019-ben volt a legtöbb vendégük, idén pedig az akkori csúcslátogatottság 80 százalékát érték el (tavaly a mostaninál nagyobb, 30 százalékos volt a visszaesés).
Úgy tapasztaltuk, hogy az idősebb korosztály tagjai maradtak inkább távol, akiknek leginkább van félnivalójuk a vírustól. Pedig programjaink jó része retró jellegű volt, nekik akartunk ezzel kedveskedni. Összességében csütörtökön mérsékelt, pénteken jó, szombaton pedig már csúcsközeli volt a rendezvény látogatottsága. Idén a fiatalok voltak nagyobb számban. Elégedettek lehetünk, amit szerettünk volna, sikerült megvalósítanunk
– fogalmazott Tarsoly József.
A Bikavér Ünnepen hirdették ki az Egri borvidék szakmai elismeréseit: az év szőlőtermelője Nagy Balázs, bortermelője Patai István lett, a bikavérek közül a klasszikus kategóriában Stumpf Pincészet 2016-os évjáratú borát, a superior kategóriában pedig a Kőporos Borászat 2016-os nedűjét díjazták (ezek a bikavérek nyertek egy évvel korábban is), a Balassi Kard borverseny díját Szuromi Mihály 2018-as évjáratú kékfrankosának ítélték oda. A díjazások mellett ezúttal is megtartották a borlovagavatást: Balázs András, Darvas Roland és Lamport József nyerte el a címet, Viniczai Sándor szakújságírót pedig tiszteletbeli borlovaggá avatták.
(Indexkép forrása: Egri Bikavér Ünnep Facebook-oldala)