Eger polgármestere szerint nagy siker az új egri vásártér
Sikert aratott az új egri vásártér: a hétvégén ismét tömegek látogatták meg a Petőfi téri Régiségvásárt, a költözés óta új lendületet kapott rendezvény a város egyik legnépszerűbb közösségi programjává vált -írta a közösségi oldalán Vágner Ákos polgármester.
A szervezők és az árusok egyaránt elégedettek az új helyszínnel. A korábbinál tágasabb, rendezettebb környezetben mindenki megtalálta a helyét – az eladók, a gyűjtők, a sétálók és az érdeklődők is. A vásár hangulatát sokan dicsérik, a közösségi oldalakon egymás után jelennek meg a pozitív visszajelzések.
A városvezetés szerint a Petőfi térre költözéssel sikerült új életet lehelni a hagyományos eseménybe. „Sokan aggódtak a helyszínváltás miatt, de ma már bátran kijelenthetjük: bevált az új vásártér” – fogalmazott a polgármester közösségi bejegyzésében.
A látogatók között nemcsak egri lakosok, hanem a környékbeli településekről érkezők is szép számmal megjelentek, így a vásár turisztikai szempontból is egyre fontosabb eseménnyé válik.
A sikerhez nagyban hozzájárultak azok az árusok és szervezők, akik hittek az új helyszínben, és azóta is aktívan részt vesznek a vásártér életében. Az egri vásár új otthona tehát nemcsak beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hanem új fejezetet is nyitott a város közösségi eseményeinek történetében.
Kapcsolódó cikkek
Két hónap haladékot kapott a Régiségvásár, de a plébános kipaterolós kívánság...
Tényleg kipaterolná Eger vezetése a Régiségvásárt, itt a rendelettervezet
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!