A koronavírus-para után csütörtökön medencébe szálltak az egri vízilabdások

És ha már játszottak, nyertek is a ZF-Eger pólósai.
Mint ismert, február 26-án Eger polgármestere elrendelte az egri Bitskey Aladár Uszoda ideiglenes bezárását. Az intézkedést azzal indokolta, hogy a ZF-Eger férfi vízilabdacsapatának játékosai a koronavírus-járvány által sújtott, karantén alá vont észak-olaszországi területen jártak egy nemzetközi meccs miatt. Előtte az uszodában egy nemzetközi eseményt is tartottak, amelyre a világ minden tájáról érkeztek versenyzők és kísérők.
Az uszodabezárás és az elhalasztott mérkőzések felborították a ZF-Eger hétköznapjait, a vezetőség több nyilatkozatban is kiemelte, számukra milyen nehézségeket okoz az, hogy nem edzhetnek rendesen.
Csütörtök este azonban már pótolhatták az első elmaradt meccsüket, a fővárosba, a Budapesti Honvéd otthonába látogattak és végül simán nyertek az egri pólósok.
Budapesti Honvéd SE - ZF-Eger 6-11 (2-2, 1-3, 1-1, 2-5)
Az alapszakasz B csoportjában a ZF-Eger a második helyen áll, a rájátszás előtt már csak egy mérkőzésük van, ezt az A-Híd OSC Újbuda ellenjátsszák majd, de ez a meccs már nem befolyásolja a végeredményt.
A csapat honlapján olvasható beszámoló szerint Dabrowski Norbert vezetőedző így nyilatkozott az összecsapás után: "Tartottam ettől a mérkőzéstől, hiszen az ismert kürölmények miatt nem tudtam, hogy mire számíthatok. A csapat megoldotta a feladatot, a végén kinyílt az olló és magabiztosan nyertünk. Külön ki kell emelnem Kardos Gergely teljesítményét, mert az edzés hiány a kapusokat viseli meg a legjobban. Ezt megcáfolta, hiszen böntetőt hárított, illetve a kulcspillanatokban remekül helytállt. Vegezetül szót kell ejtenem a csapat kapusedzőjéről: nem tudom, hogy mit csinált Jászberényi Gábor, de azt nagyon jól csinálta! Fontos három pont volt, boldog vagyok".
(Indexkép: egrivizilabda.hu)
Kinyit a Bitskey-uszoda, ha péntek éjfélig nem lesz Egerben koronavírusos beteg
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!