A Fidesz szerint megépül az út Eger és az M3-as autópálya között

A megyei közgyűlés alelnöke biztos abban, hogy 2018-ra kész lesz az Egert az M3-as autópályával összekötő útszakasz. Aki azt gondolja, hogy mindez nem így lesz, az összeesküvés-elméleteket gyárt – hangsúlyozta Ifj. Herman István.
Egy friss kormányhatározat szerint a költségvetésből finanszírozott kiemelt közúti beruházásra 2020-ig összesen 750 milliárd forintot fordítanak. A határozat szerint a kormány egyetért Sopron, Szolnok, Békéscsaba "magas szintű útkapcsolatának kiépítésével", valamint Ózd, Debrecen, Győr és Esztergom közúti kapcsolatrendszerének fejlesztésével, és mindehhez 2020-ig 750 milliárd forintot biztosít a központi költségvetésből. Tehát az egriek kimaradtak, de a Heves Megyei Közgyűlés alelnöke szerint mindez nem jelenti azt, hogy nem épül meg az Eger és az M3-as autópálya közötti útszakasz.
Pénteki sajtótájékoztatóján Ifj. Herman István kijelentette: az ellenzék csak összeesküvés-elméleteket gyárt, nem is kérdés, hogy az út meg fog épülni, méghozzá 2018-ra. Az elkerülőre szükség van, és egy kormányrendeletben már rögzítették, hogy a 251. számú főút kiemelt jelentőségű beruházás. A kivitelezés 2017-ben kezdődik.
Képünk illusztráció. MTI Fotó: Vajda János
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!