2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

Ügyes: a kátyúk betömése helyett egyszerűen ráfestették a lyukakra a sávelválasztó vonalat Bátornál

2019.11.30. 00:00

Érdekes megoldást választott a Magyar Közút, de igyekeztek magyarázatot adni az Egri Ügyek kérdéseire.

 

Olvasónktól kaptuk az alábbi fotókat, amelyeken a Heves megyei Bátor település igencsak viharvert, kátyúkkal teli bekötőútja látható, egy külön kis aprósággal. Ugyanis láthatólag a közútkezelő nem tömte be a kátyúkat, hanem egyszerűen ráfestette a lyukakra és törmelékekre a fehér sávelválasztó vonalakat.

 

 

 

 

 

Az Egri Ügyek megkérdezte a Magyar Közút Zrt-t a saját eljárásról, majd két nap után az alábbi választ kaptuk, amit változtatás nélkül közlünk:

 

"Társaságunk valamennyi üzemeltetési és fenntartási feladatát előzetes ütemtervek alapján végzi el. Az útburkolati jelek felújító festését külső vállalkozások bevonásával, éves terv alapján végeztetjük el. A 2414-es Bátor-Szúcs összekötő út közel 10 km hosszúságú útszakaszán az idei évre betervezett, közlekedésbiztonságot is növelő festési munkálatok előtt több mint 7 tonna aszfaltot dolgoztak be egri mérnökségünk szakemberei a lokális burkolatjavítási munkák során, illetve a korábbi években számos helyszínen voltak nagyfelületű aszfaltozások is.

 

Ezen beavatkozások, illetve a burkolatjel festési munkák között egyes helyszíneken újabb burkolathibák keletkeztek az elmúlt időszakban, melyeket munkatársaink ki fognak javítani, a burkolatjelek korrekcióját pedig ezt követően el fogja végezni a külső szakvállalkozás is. Addig is a közlekedők türelmét és megértését kérjük."

 

Vagyis csak egy türelem kell, és a szépen lefestett lyukakba aszfalt is kerül. Alig várjuk :)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló