2024. május 7., Gizella

Mindenki ügye

Koronavírus – Az őszi hullámban megfertőződött magyarok átlagéletkora 26 év

MTI 2019.11.30. 00:00

Az új járványgócok főleg olyan helyeken alakulnak ki, amelyeket elsősorban fiatalok látogatnak.

 

A tavaszi járványhullám alatt a betegek átlagéletkora 67 év volt, a mostani, őszi hullám alatt viszont 26 év 

 

– mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályvezetője péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

 

Galgóczi Ágnes hozzátette: mivel tavasszal a kockázati csoportba tartozók betegedtek meg elsősorban, akik aztán kórházba kerültek és kezelést kaptak, akkor sokkal nagyobb volt az egészségügyi rendszer leterheltsége, mint most.


Hozzátette, az új gócok is elsősorban olyan helyeken alakulnak ki, amelyeket főként fiatalok látogatnak: gólyatáborokban, szórakozóhelyeken vagy esküvőkön.

 

 

Fotó: pixabay.com


A szakember felhívta a figyelmet, hogy a járványügyi szabályokat továbbra is be kell tartani, és figyelni kell arra is, hogy ha valaki tüneteket észlel magán, akkor ne menjen közösségbe.


Kérdésre válaszolva jelezte: a szennyvízből vett minták arra engednek következtetni, hogy Budapesten és Debrecenben emelkedik majd a fertőzöttek száma.

 

Nő a koronavírus örökítőanyagának mennyisége az egri szennyvízben

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló