Vélemény: Márai forog a sírjában – Avagy miért nem megyek többet a völgybe
Vannak problémák, úgy tűnik. És még csak nem is a szerkesztőség nézett le a Völgybe...
Nemrég kürtölték világgá, hogy a Szépasszony-völgyben található Márai Látogatóközpont irányítását az egri Kulturális és Művészeti Központtól átvette a KULTURMA, a programfelelős pedig Berényi Tamás. Az új logó a három pöttyel a koncerthelyszínt, a kertmozit és a nyitott teraszt hivatott jelképezni. Sem a terasszal (biztos az én hibám), sem a színes, szagos dekorációval nem találkoztam.
A kertmoziba nem mentem még, de nem is nagyon akarok az E-Feszt, az Egri Zenekarok Fesztiválja után. Egyrészt azért, mert nulla kommunikáció volt a helyszínen, hogy melyik zenekar mikor lép fel, hogy melyik együttes került ki a programlistából és melyik került be. Mi van akkor, ha én – ne adj isten – a hírneves The Hangover Band zenekar és az Egergyanús című szám miatt megyek le, és mint kiderül(t), a banda nem is lép fel? Sajnos megszoktuk a kommunikáció hiányát, ez már szinte senkinek sem tűnik fel (tisztelet a korrekt szervezőknek).
Másrészt: A hangosítás, de legfőképpen az akusztika ugyanolyan rossz, mint a Márai megnyitásánál, egy jottányit sem változott a helyzet. Sokszor túl hangos a zene, ha meg nem, akkor pedig nem lehet érteni az éneket. Nem is tudom, hogyan oldják meg a mozis vetítésnél a kép és a hang szinkronba hozását.
Hab a tortán a WC. Ezt már régebben is kiadták külsős vállalkozásnak, ebben sem történt változás. Érthetetlen, hogy miért kell fizetnem minden alkalommal 150 Ft-ot, amikor használnom kell a mellékhelyiséget. Ez nem jár az 1.000-2.500 Ft-os mellé, nem lehetne ez alap? Főleg, ha turistáknak, ideérkezőknek is szeretnék eladni a völgyet. A bent (mármint a WC-ben) dohányzó alkalmazott(?), és a műanyag pohárban tárolt(!!!) kézmosófolyadék biztosan nem fogja emelni Eger és a Szépasszony-völgy imázsát.
Remélem az a 80-100 fő, illetve az éjjel 11-kor ott tartózkodó 13 éves korosztály jobb élményekkel távozott az objektumból, mint én.
Ui.: Sokadjára is: Mért kell beengedni az autókat a völgybe? Miért kell az odalátogatóknak kerülgetni a járműveket és szívni be a benzingőzt? Mikor fog megérdemelt fényében tündökölni a Szépasszony-völgy?
Írta: Rámai Nándor
A Vélemények rovatban a szerkesztőség véleményétől eltérő írásokat is közreadunk, azonban azok tartalmáért felelősséget nem vállalunk. Természetesen szívesen várjuk a válaszreakciókat, amelyeket közre is adunk.
A cikkekhez, írásokhoz, átvett idézetekhez tett olvasói vélemények és hozzászólások tartalmáért a Szerkesztőség nem vállal felelősséget.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!