A baloldal egri jelöltje, Pál György mellett sorakozott fel Dobrev, Komjáthi és Vadai
Lassan minden napra jut egy-egy olyan sokszor halálos kimenetelű közúti baleset, amely kikerül a baleseti hírek megszokott minuszos rovatából, vagyis eléri a széles társadalmi ingerküszöböt. Büntetőfékezők, zebrán gyalogost gázolók vagy segítségnyújtás elmulasztóival vannak tele a hírek.
Az autók fedélzeti kameráinak elterjedésének jóvoltából a korábban szinte bizonyíthatatlan büntetőfékezés, a gyorshajtás, vagy éppen a gyalogos-átkelőn elütött gyalogosok súlyos sérülése és halála mind-mind olyan téma, amellyel már nem csak a törvényhozók és közlekedési szakjogászok, de a közösségi média jóvoltából a társadalom igen tekintélyes része is foglalkozik, legalábbis ideig óráig.
Mégis, a büntetőfékezés (és persze a valódi munka, teljesítmény, szorgalom és tehetség nélkül létező hazai celebritások közül is fél fejjel kiemelkedő volt focista esete) világított rá arra, hogy pontosan mi folyik a magyar utakon.
Ez – mármint a vélt vagy valós sérelem megtorolása, magyarul a büntetőfékezés – egyszerre mutatja meg az általános közlekedési kultúra amúgy sem túl veretes színvonalának alsó szélét, és világít rá, hogy mennyi, az autóvezetésre mentálisan tökéletesen honfitársunk ül nap mint nap az autójába.
A magyar utakon közlekedők napi szinten találkozhatnak azokkal, akik számára a közlekedés az agresszió levezetésének kiélésének egyik legfontosabb terepe, ahol számára a közlekedésben résztvevő többi szereplő, legyen az gyalogos, kerékpáros vagy autós – legkevésbé sem partner, csupán egyszerű, legyőzendő akadály.
Az egyre olcsóbb és jobb minőségű kameráknak, videómegosztóknak hála pedig egyre több olyan, leginkább csak ámokfutásnak jellemezhető esetet dokumentálnak, mint a legutóbbi budapesti büntetőfékezés, ahol az eset főszereplője nemcsak a busz utasait veszélyeztette, de saját gyermekét is, aki az autó hátsó ülésén utazott.
Vélhetően olvasóink túlnyomó többsége van azon a véleményen, hogy a büntetőfékező férfi lehetőleg soha az életben ne kapja vissza a jogosítványt, hiszen semmi sem garantálja, hogy az illető a jövőben nem okoz hasonló vagy még súlyosabb balesetet.
Természetesen joggal merül fel a kérdés, hogy ennek mekkora a visszatartó ereje, hiszen pont egy május 6-i eset mutatta meg, sokszor ez sem lehet akadály. Aznap egy többszörösen visszaeső, jogosítvány nélkül vezető férfi okozott halálos balesetet, majd hagyta el – gyalogosan – a helyszínt úgy, hogy saját utasát hagyta hátra meghalni.
Ők és a hozzájuk hasonló emberek mentálisan alkalmatlanok arra, hogy autót vezessenek, alkalmatlanok arra, hogy részt vegyenek egy veszélyes üzem napi működésében.
Éppen ezért a magyar jogalkotásnak el kell jutnia arra a szintre, hogy végre nem kezeli kvázi alapjogként azt, ami nem az, vagyis a jogosítvány birtoklását.
A büntetőfékezés, a kormány rárántása a párhuzamosan közlekedőre, a leszorítás, az elöl haladó letolása, a segítségnyújtás elmulasztása, a vasúti átjáró jelzésének figyelmen kívül hagyása vagy éppen a zebrán történő gázolás mind-mind az a kategória, amikor a bíróságnak valójában már nem arról kéne döntene, hogy hány hónapra vonja be a jogosítványt, esetleg hány hónap felfüggesztett ad, pénzbírságot szab ki vagy éppen milyen utánképzésre küldi az elkövetőt, hanem csupán a jogosítvány visszavonhatatlan elvételéről kell határoznia.
Ehhez persze a jogalkotónak egyrészről a jogosítvány nélküli (és eltiltás alatti) autóvezetés gyakorlatát is súlyosabban kellene szankcionálni, másrészt sokkal szigorúbban szűrni az autóvezetésre alkalmatlanokat.
Ideje lenne tudomásul venni, hogy az autóvezetés nem alapjog, hanem egy olyan veszélyes üzem, ami nem való mindenkinek!
Via ugytudjuk.hu
(Indexfotó: pexels.com)
