Eger egyik legismertebb korábbi lakója, Fekete Valér - Sior - és családja már régóta Skóciában élnek, mintegy 2500 kilométerre városunktól. Kitelepülésük, az ottani életük kezdeteitől a mai napig összegyűlt történeteit most megosztja olvasóinkkal egy igencsak hosszú net-novella folyamban.

Következő nap, a fekete sráccal találkozom reggel, megtojatjuk tyúkanyót, az öreget tisztába tesszük a kutyával egyetemben, a srác rám néz, mondja, akkor itt a címlista, átpattintja a telefonomra, nézek rá, kerek szemekkel, ugye csak viccelsz kispajtás? Válaszol, hogy dehogy viccel, itt vannak a címek, már 2 napja nézelődöm, kezdődhet a meló, találkozunk majd este kilenckor a kutyás embernél, biccent és kiszáll a kocsimból. Előtte mondta, tegyem ki a Csöcsnél, mikor int jövök rá, hogy a templomra gondolt a churchre, de volt elég bajom, nem törődtem ezzel a tragikomédiával. Guvadt szemekkel nézem a beírások, gyakorlatilag vakon repülök. Idétlenkedem a GPS tájolóval a telefonomon, végre, megvan a név, érkezem, ott vagyok, kiszállok, egy utcalabirintust találok, keskeny sikátorok egy külvárosban. Minden ügyfélre, egy fél óra van, de annyit ügyetlenkedtem, hogy már késésben vagyok. Végre megtalálom az ajtót, van egy számzáras kis szekrény, abban van a kulcs, valahogy megtalálom, benyitok, már rohanok, cibálom le a kabátom, egy meghökkent öreg nénike néz rám, okuláré mögül, láthatóan arra gondol egy bolond tört be hozzá! Végignézek magamon, egy Keleti Blokkos pulcsiban vagyok, pedig erősen rám szóltak, mindig egyenruhában kell lenni, de engem már régen nem érdekel semmi, vérnyomásom az egekben. A nénike, mikor rájön, én vagyok az új otthonápoló, teát rendel.

Csak a vizet találom meg, de nem megy a vízmelegítő használata, a teát leejtem, tejet kér bele, kiderül hideget, feleslegesen melegítettem meg. Próbál kérdéseket feltenni, ott ül egy letűnt kor nappalijában, állólámpa, vitrin, nippek között, mint egy Agatha Christie film szereplője. Mikor megértem, hogy percek óta, máshol kellene lennem, de még innen sem indultam el, rávágom az ajtót a megszeppent hölgyre, zárok, a kulcsot tenném be a számzárasba, de feszül, erősen rácsapok, valami eltörik benne, fityeg az ajtó, elkezdem verni, leszakad, kulcsot bele hajtogatom, rohanok a kocsihoz, írom a címet, 10 perc, másik városrész. Egy időben ismerkedem az okostelefonnal, a GPS működési elveivel, a vezetéssel és az új munkámmal. Szakad rólam a víz, fordulok be egy új területre, számzáras szekrény, megtalálom, rohanok, egy öreg néni ül a konyhában, bosszús, mert éhes és késtem. Gyorsan bemutatkozom, keresem a kaját, megvan, teát is kér. A teát nagyjából megoldom, de mivel otthon nem volt mikrónk, ezért csak úgy blattra dobom be az ételt, mint kiderül, a közepe hideg, kinn megsült. A néni mérges, duzzog, látom a leírásban, hogy gyógyszert kell neki adni, de ópiátosat, páncélszekrényben van a konyhában. Arra világosan emlékszem, hogy én nem adhatok ópiátos cuccot senkinek, nincs képesítésem, de ezzel úgy néz ki, nem foglalkozunk. Nézem a trezort, a kulcsot nem tudom hol van, a néni szenilis, elfelejtette...Rugdosom a trezor ajtót aztán késsel próbálom kinyitni , ekkor már meglátom magam kívülről, sejtem, bajban vagyok. A néni nem akar enni, megmondom neki magyarul főzessen akivel akar, én elkéstem , majd jövök, világosan látszik a mamikán, biztos benne, tébolyodott vagyok! Integetek neki, mint egy bohóchalnak az akváriumban, futok, elfelejtem bezárni a kis szekrényt, bízom benne, nem ma fogják kirabolni, mert akkor tettestárs leszek. Futok a kocsihoz, dermedten állok meg. A telefonom, két százalékon áll, és nem hoztam töltőt!

Még három címem van, de esélyem sincs eljutni hozzájuk, egy ópiátos beteget nem láttam el, a cukorbeteg nem kapta meg az inzulint, de nem is evett, végül is mindent elrontottam amit lehet, pánikszerűen akarom hívni a kollégám, de elsötétül a telefon, klikk, fekete képernyő, nézek szét a sötét utcán, azt sem tudom, merre van az egyenes, meg fognak ölni, ebben biztos vagyok, erre nincs mentség!

Elfutok a kocsiig, bepattanok, nincs más esélyem, vissza kell jutnom a kutyás emberhez ahol majd vár a fekete srác, a kocsi órája mutatja, hogy negyed tíz van, este, hangosan üvöltök, verem a kormányt. Egy szerencsém van, hogy az öreg a szomszéd utcában lakik a mi albérletünkhöz képest! Ha hazatalálok, egy random lakótelepről, nyert ügyem van. Elkezdem hajtani a kocsit, figyelmeztettek, hogy vannak sebességmérő radarok a városban, nekem már mindegy, ötösből nem veszem ki a sebességet, árgus szemekkel vizslatom a területet, tereket, utcákat, hátha felismerek egy stabil pontot! Valami húsz perc száguldozás után, egy főút ismerős lesz, elindulok rajta felfelé, igen! Hangosan ujjongok, ez lesz az, hazavezeti a rutin a csordát! Itt a bolt, ott az utcánk, van isten, ollézok, itt befordulok, igen, ez az, ott villog a fekete srác szeme, most nincs beszívva, látom, nem érti, hol tököltem, kipattanok.

- Na tesa, minden ok, tesikám? Itt várlak 40 perce, hol voltál he?

Nem tudok beszélni, nem ittam órák óta, mentálisan kikészültem, elkezdek gyónni, elmondom, hogy gyógyszert nem adtam be, ajtók nyitva, kaja kihűlt, hármat nem is láttam az ügyfelekből, az inzulint meg se találtam, de sosem voltam rajta a cuccon, be sem tudnám adni, fecskendőt akkor láttam utoljára, mikor vért vettek tőlem 6 éve a kórházban...a kollégám azt hiszi viccelek, de amikor leülök röhögni a járda padkára, megérti, elvesztettek engem. Gyorsan telefonál más embereknek, központba, diszpécser, látom rólam beszél, szerintem nem vagyunk barátok. Idegesen hadar, mutogat, aztán mondja, hogy ne aggódjak, elindultak a segítő csápok, mi most bemegyünk az öreghez. Az öreg, a tévét nézi, a kutyát kiengedjük a szét szart kertbe, megpisiltetjük a bácsit, kutyát behozzuk, öreget áttoljuk az ágyába, megkapja a nyugtatóját, elalszik azonnal, ajtót zárunk.
A srác nyugtat, nem a te hibád, bedobtak a mélyvízbe, nem tudok válaszolni, elfelejtettem angolul, makogok valamit, megveregeti a hátam, szédülök. Mivel a szomszéd utcába lakunk, hazavezetek, ehhez nem kell GPS. Leparkolok a belső parkolóban, nézem a falat. Eddig azt hittem, itt senki nem lop, lenn tartottam a spraymet az udvaron, látom, egy darab sincs a dobozban, kiraboltak, és cserébe, egy hatalmas taget hagytak a házunk hátsó falán. Valami alsó ligás falfirka a saját festékemmel, csorog a nyálam.

Csendesen kinyitom az ajtót, 12 órája rohanok, ledobom a ruháim, olyan fáradt vagyok, mint régebben, egy egyhetes fesztivál után, nem tudok beszélni, benyitok a szobába, csend van, tudom Rita ébren, de érzi az aurámat, nem szól semmit.

Bebújok a takaró alá, megérinti a könyököm.

-  Rita, ha ezt kell csinálnom, akkor inkább meghalok, meg akarok halni!

Semmit nem szólunk, valahogy elalszom. Reggelre megint be vagyok írva, elviszem a gyerekeket a suliba, tétován bóklászom. Szeretném egy lexikonnal verni a fejét annak, aki olyanokat ír a közösségi oldalakon, hogy az Ő gyermekei , már 2 hónap után folyékonyan beszéltek, nálunk a Néma Levente makramé szakkör üli torát, reggel sírnak, nappal csend vala, délután a nyakunkba omlanak.
Nem megyek dolgozni, bekapcsolom a készülékem, miután feltöltöttem, van 20 nem fogadott hívásom, nem megyek sehova, fekszem egész nap, arra gondolok, ha most bemegyek a központba, börtönben fogok meghalni, ezt nem kockáztathatom.
Egész nap telefonálgatnak nekem, végre lanyhul a hívás cunami. 
Pénteken kocsiba ülök, le kocsikázom a vállalat bázisára, benyitok, a manager elsápad kicsit. Leteszem elé a beléptető kártyámat, ruháim, nem kérdez semmit, nézi a földet.

- Hogy vagy? Minden ok?
- Hogy lenne ok??!! Bedobtok egy olyan szituációba, amit nem lehetett kezelni, van 2 diplomám, nem vagyok buta, de egy munkát nem lehet két nap alatt elsajátítani...hogy képzelitek ezt? Mi a fene van? Mi ez a cég? Egy csapat dilettáns hülye! Ópiátos betegek? Cukorbaj? Még majd én kerülök bajba, ha valaki meghal...mi a büdös...???

A nő hebeg , habog, kérdi, megpróbáljuk e megint, megcsinálhatom a tréninget újra, meg végig, tudja, hogy nem is jártam ki a sulit egészen, mondom neki, ugye csak viccel, biccentek, otthagyom.
Hazamegyek, látom a bankszámlámon, átutaltak, valamennyi pénzt, a 3 napos kamikaze produkcióra, elhűlve nézem az egyenlegemet. ezzel a száz valahány fonttal együtt is, katasztrófaközeli az állapot.
Barátaink hívnak, Londoniak, hogy jönnének szilveszterre, Ők lennének az első vendégek, bólintunk. Rita bedobja, hogy akkor hogy legyen a karácsony?Próbálom felvázolni, hogy nincs pénzünk hejehujára, de Rita közbevág.

-Egy, Te akartál ide jönni, szedd össze magad, kettő, minden nap friss gyümölcs és zöldség lesz az asztalon, ebből nem engedek, nem nyomorogni jöttem ide, ha ez nem biztosítható, menjünk haza. Három. Jön karácsony, a gyerekek ajándékot kapnak, megrendeltem 2 rollert , igen a drágákat, Micro márkájú, nem érezhetik, hogy bajban vagyunk...komprende? Lesz fa, ajándék, vacsora, mint mindig!

Nézek előre, fáj a hasam, Rita megsimogat, nincs hiba, de érzem, az a nyegle, nagyhangú botrányhős, akit az egyetemen piros hajjal megismert, elköltözött másik szigetre, és félő, soha többet nem fog visszatérni, ha nem kapom össze magamat.

Ez fix.
De rohadt gyorsan...

Sior korábbi munkái itt érhetők el az Egri Ügyeken, de ha az újabbakra is kíváncsiak vagytok, akkor az instagramon vagy a facebook felületén is felkereshetitek.